2024. március 29., péntek

Új elnöke van a Nemzeti Oktatási Tanácsnak

Radivoje Stojković, az újvidéki Zmaj gimnázium igazgatója áll a testület élén

Dr. Radivoje Stojković tölti be a következő négy évben a Nemzeti Oktatási Tanács elnöki tisztjét. A testület elnöke és szintén újonnan megválasztott tagjai olyan személyek – emelte ki Aleksandar Pajić, a középfokú oktatás és a felnőttképzésért felelős miniszterhelyettes –, akik az ország legjobb oktatási szakemberei közé tartoznak. Az összejövetelen megjelent Mladen Šarčević oktatási miniszter is, aki kiemelte, hogy a további cél az, hogy a reformok bevezetését felgyorsítsák, valamint, hogy olyan oktatási fejlesztéseket érjenek el, amelyek láthatóak és elérhetőek lesznek minden szülő és gyermek számára.
A Nemzeti Oktatási Tanács legutóbbi összejövetele 2017 májusában volt, azóta az új kerettörvény is bevezetésre került, valamint a tagok száma is 43-ról 35-re csökkent.
Az ülés napirendi pontjai között szerepelt többek között az egészségügyi oktatás, a testnevelés, valamint az informatika oktatásának reformjai, a Számítástechnikai Gimnázium tanterve is. Az egyik újdonság, amelyről szó volt, hogy az általános iskolák hatodik osztályától bevezetett szöveges programozási nyelv tanulása mellett a vizuális programozási nyelvet is szeretnék bevezetni.