2024. március 29., péntek

Tradíció és szépség

Csantavéren nyitotta meg kapuit a 48. MIRK

Kézimunkázók vették be a csantavéri Hunyadi János Általános Iskola tornatermét és osztálytermeit a 48. MIRK kiállítás alkalmával. A hétfőn megnyílt kézimunkázók és gyűjtők nemzetközi találkozójának Csantavér először ad otthont.
– A kézművesség szinte minden területéről vannak kiállított munkáink. Több festmény, valamint az iskolai pályázat alkotásai is megtekinthetők. Minden évben Vajdaság más települése ad otthont a MIRK-nek, idén Csantavér sikeresen pályázott a szervezésre – tudhattuk meg Faragó Kornéliától, a csantavéri Bartók Béla Művelődési Egyesület elnökétől, a Gyöngyvirág Kézimunkacsoport vezetőjétől.

Középpontban a hímzett és csipkés terítők

Középpontban a hímzett és csipkés terítők

A legkisebbek táncos előadással készültek

A legkisebbek táncos előadással készültek

A megnyitóra a csantavéri Hunyadi János Általános Iskola diákjai készültek egy rövid, ünnepélyes műsorral. A kiállítókat és a jelenlévőket többek között Petkovics Márta köszöntötte a Magyar Nemzeti Tanács nevében, a VaTeBeT egyik alapítója, Ments András, valamint a MIRK elnöke, Telecski Elvira. A MIRK nemcsak kiállítás, hanem verseny is, hiszen a találkozón az alkotók különböző kategóriákban versenyeznek.

– Nagyjából harminchét egyesület van jelen a kiállításon 1500–1700 kiállítóval Szerbiából, Horvátországból és Magyarországról. Több iskola és óvoda vesz részt a rajzpályázaton, az idén is meghirdettük a Bada dada emlékpályázatot, a makettpályázatot, ezenkívül a festők is versenyezhetnek. Pénteken meglátjuk, hogy a három fő kategóriában kik lesznek a győztesek. A döntést szakzsűri hozza majd meg, három napon keresztül osztályozzák a munkákat. Fontos a MIRK, hiszen ez egyfajta seregszemle, ahol évente összejönnek a kézimunkázók, ahol megmutathatják az éves munkájukat, tanulhatnak, tapasztalatot cserélhetnek és barátkozhatnak – nyilatkozta lapunknak Telecski Elvira, a MIRK elnöke.

A kiállítás péntekig tekinthető meg 9-től 18 óráig, az eredményhirdetés szintén pénteken lesz. A színpompás kiállításon a kézművesség szinte minden területéről láthatunk szebbnél szebb alkotásokat, a terítőktől kezdve a festményeken át egészen a foltvarrásos munkákig.

– Különböző technikákkal készültek foltvarrásokat hoztunk a kiállításra. Tizennégy személy munkája látható itt, mindenki mással készült, így színesebb a kiállításunk. Talán 8–10 alkalommal vettünk részt eddig a MIRK-en, jómagam pedig 15 éve foglalkozom foltvarrással – mondta lapunknak Farkas Natália, a csantavéri foltvarrók vezetője.

Faragó Kornélia, a csantavéri Bartók Béla Művelődési Egyesület vezetője

Faragó Kornélia, a csantavéri Bartók Béla Művelődési Egyesület vezetője

A húsvéti motívumok sem maradtak ki a gyűjtésből

A húsvéti motívumok sem maradtak ki a gyűjtésből

A legkülönbözőbb formákban köszön vissza a hagyományos kézimunka

A legkülönbözőbb formákban köszön vissza a hagyományos kézimunka

A csantavéri foltvarrók munkái: idén a lila a trendi

A csantavéri foltvarrók munkái: idén a lila a trendi

Szurap Ágnes matyó hímzésű párnája

Szurap Ágnes matyó hímzésű párnája

Sok érdeklődő látogatott el a megnyitóra

Sok érdeklődő látogatott el a megnyitóra

Petkovics Márta

Petkovics Márta

Telecski Elvira, a MIRK elnöke

Telecski Elvira, a MIRK elnöke

A csuhézás is igen népszerű

A csuhézás is igen népszerű