2024. március 28., csütörtök

Judicial Watch perli az amerikai külügyminisztériumot a Soros-alapítványok dokumentumainak kiadásáért

A Judicial Watch amerikai konzervatív jogvédő szervezet újabb pert indított a külügyminisztérium ellen a Soros-alapítványok finanszírozására vonatkozó dokumentumok kiadásáért.

A szervezet vasárnap este kiadott közleménye leszögezi: "George Soros milliárdosnak nulla segítségre van szüksége az adófizetők pénzéből szélsőbaloldali programjának külföldi terjesztéséhez. Itt az ideje, hogy az amerikaiaknak lehetővé tegyék a betekintést a Soros Nyílt Társadalom Alapítványainak közpénzből történt finanszírozására vonatkozó külügyminisztériumi dokumentumokba".
A Judicial Watch az információszabadságra vonatkozó törvényre hivatkozva indította a pert, nemcsak a külügyminisztérium, hanem az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) ellen is, miután sem a tárca, sem a kormányzati ügynökség nem tett eleget a korábbi adatkérésnek. A jogvédő szervezet célja, hogy kiperelje azon szerződések, ösztöndíjak, egyéb pénzkihelyezések dokumentumait, amelyek feltárják, hogy a tárca hogyan és mennyivel segítette a romániai és a kolumbiai Nyílt Társadalom Alapítványok tevékenységét.
A közleményben megjegyzik, hogy az Egyesült Államok kormánya egy sor más, Soros alapította szervezetet és projektet támogat Romániában, és például a Romániai Központ a Független Újságírásért nevű szervezet - amelyet a New York-i Nyílt Társadalom Alapítvány támogat - nemrégiben 17 ezer dollárt kapott az amerikai külügyminisztériumtól. Emlékeztetnek arra is, hogy Laura Silber, a Nyílt Társadalom Alapítványok közpolitikáért felelős igazgatója 2017 februárjában elítélte a Balkán "illiberális kormányzatait", Macedóniát, Albániát és Romániát is, amiért fellépnek a Soros-NGO-k (nem kormányzati szervezetek) ellen.
A Judicial Watch felhívja a figyelmet arra is, hogy a USAID dollármilliókat utal a baloldali hírportálokat is támogató Soros NGO-knak Kolumbiában, de egymillió dollárt kapott a USAID-től az egykori Nemzeti Felszabadítási Front egyik vezetője is.
A Judicial Watchnak jelenleg három pere van folyamatban az amerikai külügyminisztérium ellen, valamennyi azt célozza: fény derüljön arra, hogy az Obama-kormányzat hogyan és milyen mértékben járult hozzá Soros külföldi tevékenységeinek finanszírozásához.