2024. április 19., péntek
Záróvizsga június 18-án, 19-én és 20-án

Tudnivalók a kisérettségiről

A nyolcadikos diákokra az idén is záróvizsga, „kisérettségi“ vár. Ennek részleteiről érdeklődtünk Jovan Vukčevićtól, az Újvidéki Oktatási Körzet vezetőjétől.
– A záróvizsgára június 18-án, 19-én és 20-án, a próbavizsgára pedig április 13-án és 14-én kerül sor az anyaintézetben. Ennek az utóbbinak a célja, hogy a tanulók megéljék azokat a körülményeket, amelyek között sor kerül majd a júniusi záróvizsgára. Ezzel kívánjuk feloldani a diákoknak a vizsgával kapcsolatos lámpalázát és félelmét, hogy aztán a záróvizsgán energiájukat ne a lényegtelen dolgokra fecséreljék, hanem csak arra a tantárgyra összpontosítsanak, amelyből aznap vizsgáznak – mondta Jovan Vukčević.
Elmondta, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a záróvizsga 3 részből áll: a diákok első nap anyanyelvből, másnap matematikából, harmadik nap pedig öt tantárgyból – fizikából, kémiából, biológiából, földrajzból és történelemből – írnak kombinált tesztet.
Az iskolák kötelesek eljuttatni az oktatási minisztériumnak az ügyeletes tanárok névsorát, akik újra részt vesznek záróvizsga lebonyolításával kapcsolatos oktatóprogramon. Ezen a képzésen részt vesznek a fizika-, kémia-, biológia-, földrajz- és történelemteszt fordítói is. A tavaly észlelt hiányosságok miatt az illetékesek nagy hangsúlyt fektetnek a szupervízorok képzésére. Hiszen rájuk hárul az a feladat, hogy felülvizsgálják a záróvizsga menetét a tesztek felbontásának pillanatától az adatok pontos számítógépes beviteléig. Ők azok, akik az iskola igazgatóját is figyelmeztethetik, ha olyan rendellenességet tapasztalnak, ami a záróvizsga minőségének a kárára van.
Megtudtuk, hogy a hivatalos iskolanaptárban még nincs meghatározva a záróvizsga eredményei kihirdetésének pontos időpontja. A három tesztelés lebonyolítása után az esetleges panaszokat az iskolában az elsőfokú bizottság, körzeti szinten pedig a másodfokú bizottság, illetve az iskolába iratkozással foglalkozó bizottság fogja megvitatni. Öttől hét napon belül várható a végleges rangsor közzététele. Július elején kerül sor az iratkozás első körére a középiskolákban és a gimnáziumokban, utána pedig a második. Ezek pontos időpontja egyelőre nem ismeretes.
Az előző évekhez hasonlóan a tanulók 15 iskolát írhatnak fel a kívánságlistájukra. A pontok száma alapján dől el, melyik iskola melyik szakára iratkozhatnak. A négyéves középiskolához a pontküszöb 40 pont. Az iratkozáshoz szükséges iratok: a sikeres záróvizsgáról szóló bizonylat, az általános iskolai bizonyítvány, az orvosi igazolás és az anyakönyvi kivonat.
Az első iratkozási kör után, akik nem jutottak be egyetlen iskola egyetlen szakára sem, új kívánságlistát állíthatnak össze, és a meglevő szabad helyekre iratkozhatnak be, a második iratkozási körben, négy-öt nappal az első kör után. Júliusban csak azok a tanulók nem fognak beiratkozni középiskolába, akik műtét, külföldi tartózkodás vagy más igazolt ok miatt nem tudtak záróvizsgát tenni júniusban. Azoknak augusztusban lesz erre lehetőségük, és a pontszámtól függően iratkozhatnak a kívánságlistán feltüntetett iskolák szakjain a szabad férőhelyek egyikére.
Azok a diákok, akik művészeti vagy tehetséggondozó középiskolában kívánják folytatni a tanulmányaikat, június elején felvételi vizsgát tesznek azokból a tantárgyakból, amelyek alapján felmérik a középiskolában a kívánt szak iránti tehetségüket. Az újvidéki oktatási körzetben ez a Zeneiskola, a Balettiskola, a Bogdan Šuput Középiskola, a karlócai nyelvi gimnázium és a Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium (ahová tehetséges ifjú fizikusok, matematikusok... pályáznak). Ha a felvételijük nem sikerül, nem iratkozhatnak be ezekbe az iskolákba. Akik sikeres felvételi vizsgát tettek, ezt követően többi nyolcadikos társukkal egyetemben még záróvizsgát tesznek.
Jovan Vukčević hangsúlyozta, hogy minden tanulónak joga lesz anyanyelvén vizsgázni. Készülnek a magyar, horvát, szlovák, ruszin és román nyelvű tesztek. A nehézségekkel küszködő diákoknak lehetőségük lesz testi-lelki egészségüknek megfelelő tesztet megoldaniuk. Például a látási zavarokkal küszködők nagyobb betűkkel nyomtatott tesztet kapnak.
Az illetékesek arra törekszenek, hogy minden végzős nyolcadikos diáknak egyforma, vagyis a lehető legjobb vizsgafeltételeket biztosítsanak.