2024. április 19., péntek

6:3

Egy napirendi pont, négy óra szópárbaj

Ezúttal nem a legendás magyar–angol 6:3-as futballgyőzelem a téma (az sokkal izgalmasabb műsor lenne), hanem egy sokkal prózaibb dolog, nevezetesen a zentai községi honatyák felszólalásának percekben kifejezett maximális időtartama. A községi képviselő-testület tegnapi ülésén késhegyre menő vita folyt a testület javasolt új ügyrendjéről.

A tegnapig érvényben levő ügyrendi szabályzat tíz évet ért meg, ideje volt módosítani, korszerűsíteni, hatékonyabbá tenni. Erről a képviselő-testület titkára beszélt, elmondta, hogy fontos dokumentumról van szó, amely alapján az elkövetkező években dolgozni fog a testület, ezért a képviselőcsoportokkal egyeztetve készítették elő az új ügyrend módosítási javaslatait. Megvizsgálták a köztársasági és tartományi parlament ügyrendjét, csakúgy mint a környező községek idevágó szabályzatait, és a legjobbnak vélt megoldásokat építették be a képviselő-testület új ügyrendjébe, a működési szabályzatba.

Ennek ellenére az elfogadásra felterjesztett ügyrend igencsak felháborította az ellenzékből politizáló képviselőket, ami csaknem négyórás, személyeskedésektől, vádaskodásoktól és sértegetésektől sem mentes vitába torkollott. A hatalmi pozícióban lévő VMSZ–SZHP-koalíció képviselői a javaslat mellett érveltek, amelytől a testületi munka hatékonysága várható. Az ellenzék a demokrácia megcsúfolásának, a szólásszabadság, a szabad véleménynyilvánítás eltiprásának minősítette az új ügyrend több szakaszát is. Javasolták is a napirendi pont levételét, de ezt a többség nem támogatta.

Az ellenzék több képviselője a demokrácia halálának és a közös gondolkodás lehetetlenné tételének nevezte az új ügyrendet. Különösen az ellen ágáltak, hogy a képviselőcsoportok vezetői az eddig megengedett 10 perces felszólalások helyett legfeljebb 6 percet beszélhetnek, vitázhatnak egy-egy témakörben. A képviselők pedig 5 perc helyett 3 percet kapnak mondandójuk közlésére. A mindenkori ellenzék kötelességének érzi, hogy reagáljon a javaslatokra, kifejtse véleményét a napirenden szerepelő közérdekű témákról, a felszólalások időkorlátai azonban ezt a demokratikus jogukat csorbítja. A többségi képviselők egy része nyíltan kiállt a felszólalások idejének kurtítása mellett, mondván, ezzel hatékonyabb lesz a testület munkája, mert egyes ellenzéki képviselők eddig kabarét csináltak az ülésekből, amelyeket a helyi kábeltévé közvetít.

Az ülések televíziós közvetítésének lehetősége továbbra is megmarad, ha erre szükség mutatkozik. Ezt a feltételes módot az ellenzék kötelező érvényűre szerette volna cserélni, hogy minden ülést élőben közvetíthessen a helyi kábeltelevízió. Az ügyrendről folytatott közel négyórás parázs vita után a VMSZ–SZHP-koalíció az ellenzék minden módosítási javaslatát leszavazta, ekkor az ellenzéki képviselők teátrálisan egyperces néma felállással „búcsúztatták a halott demokráciát”.

A napirenden szerepelt többek között a régen várt, Zenta központját elkerülő terelőút tervezete. A tartományi kormány a térség rendezési tervében kiemelkedő fontosságúnak határozta meg a Nagybecskereket Szabadkával összekötő főutat. Ebben szerepel a Zentát elkerülő terelőút megépítése a Tisza-hídtól a vasúttal párhuzamosan a Žitoprometig. Az elkerülő út a malom után fog csatlakozni a városból kivezető meglévő útra. A terelőút rendezési tervének kidolgozásáról határozott a képviselő-testület.