2024. április 20., szombat

Egymilliárd dinár a termelői szövetkezeteknek

A kisgazdaságok önállóan nem boldogulhatnak a piaci versenyben, csoportosulva azonban adott a siker lehetősége

A termelői szövetkezetek erősítése elengedhetetlen előfeltétele annak, hogy a hazai mezőgazdasági termelők versenyképesek legyenek és fennmaradjanak a piacon, az állam támogatása is kell azonban ahhoz, hogy még több szövetkezet alakuljon még több taggal a falvakban, értettek egyet pénteken Újvidéken a Vajdasági Szövetkezeti Szövetségben megtartott tanácskozáson, melyen a témával foglalkozó köztársasági, tartományi, akadémiai tisztségviselők vettek részt.

– Arról kell beszélnünk, hogyan éleszthetnénk újra a szövetkezeteket országszerte, a cél az, hogy megmentsük a szerbiai falvakat, melyek folyamatosan kihalnak, egyre kevesebben élnek bennük, pedig a lehetőségek ma is adottak. Előre csakis akkor haladhatunk, ha összefogunk és saját érdekeinket tartjuk szem előtt. Előkészítettünk egy programot is, melyet alaposan át kell néznünk, részletekbe menően ki kell dolgoznunk. Az állam 825 millió dinárt kész jóváhagyni a meglévő szövetkezetek erősítése és újak alapítása érdekében. A pénzt már elkülönítettük, de nem akarjuk kidobni az ablakon, ezért előbb megvizsgáljuk, a szövetkezeti szerveződés ismert modelljei közül melyik lenne a legcélszerűbb Szerbiában – jelentette ki a helyszínen Milan Krkobabić vidékfejlesztéssel foglalkozó tárca nélküli miniszter.
A munka eredményeként a kormány elé terjesztik a szöveg végleges változatát.
– Azt szeretnénk, ha a következő egy év alatt legalább 60–70 új szövetkezet alakulna, azzal, hogy ezek között néhány összetett, az alaptermékből feldolgozott árut készítő szövetkezetnek is lennie kell. További 2,5 millió eurót kész az állam elkölteni ilyen összetett szövetkezeteknek a megteremtésére. Nem vagyok biztos abban, hogy mind az ötnek a megalakítására meglesznek a kapacitásaink, de éppen ezért kell leülni, megvizsgálni a helyzetet, s meghatározni, mi az, amivel előrukkolhatunk. Olyan vegyes vagy specializált szövetkezetek kellenek, amelyekben megtalálja a helyét a kistermelő, s értékesítheti az előállított alaptermékeket, amelyekből aztán piacra dobható feldolgozott terméket készítenek. Meglátjuk, hol állnak a legközelebb egy összetett szövetkezetnek a megalapításához, Vajdaságban mindenképp szeretnénk egyet. Talán a gyümölcstermesztésben vannak a legnagyobb lehetőségek kezdetben, de nem akarok jóslatokba bocsátkozni – fogalmazott a miniszter.
Beszélt az állami földek ingyenes kiadásának lehetőségéről is, erre vonatkozó tervei is vannak a kormánynak. Szerinte kifizetődne az országnak, ha fiatal termelőket tartana itthon azzal, hogy bizonyos időszakra a kihasználatlan földterületeket a rendelkezésükre bocsátaná.
Vuk Radojević tartományi mezőgazdasági titkár arról beszélt, hogy a vajdasági adminisztráció évről évre növeli a mezőgazdasági célokra fordított költségvetését, s felismerte azt is, hogy a termelői szövetkezetekben hatalmas lehetőségek rejlenek. Már az idén jóváhagynak visszatérítés-mentes támogatásokat a szövetkezetek számára. Kiemelte, az oktatási intézményekkel együttműködve az idén elindul egy képzési program a mezőgazdasági szakközépiskolákban Vajdaságban, mely ismerteti a fiatal gazdákkal a szövetkezetekbe tömörülés lehetőségét, a tartományi, köztársasági, uniós támogatások széles palettáját.
Az állam az elmúlt egy évben pozitív irányba teljesen megváltoztatta a szövetkezetekhez való hozzáállását, értékelte Radislav Jovanov, a Vajdasági Szövetkezeti Szövetség elnöke. Kiemelte, hogy a konkurencia óriási a piacon, ezért nem kérdés, hogy csakis nagyobb piaci szereplőként, szövetkezeti tevékenységgel lehet azon boldogulni. Dragan Škorić, a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia (SANU) falufejlesztéssel megbízott testületének vezetője az 500 faluban 500 szövetkezet projektum első eredményeire tért ki, mint mondta, rendkívül jó fogadtatása volt az elmúlt évben. A szövetkezetekbe szerveződés fontosságáról tanúskodik az az adat is, mely szerint a 631 ezer gazdaság több mint felének két hektár alatti földterülete van – ezek önállóan nem tudnak megmaradni és sikeresen gazdálkodni, húzta alá a SANU tagja.