Nem új keletű problémáról van szó, de csak az utóbbi időben kezdett kiéleződni, amióta a fogyasztóvédő egyesületek szövetségének vezetői egyre hangosabban hallatják a hangjukat.
A napi történéseket figyelemmel kísérők talán már sejtik, hogy a bankok által a hitelkérelmek feldolgozása címén felszámolt díjról van szó, amely legtöbb esetben magasan túlszárnyalja a logikailag és a becsület szabályainak betartásával elfogadhatónak tekinthető szintet.
Az egyik fővárosi lap ugyanis közölte, hogy egy polgártól a hitel összegének több mint 11 százalékát fizettették meg az említett díjként. Persze emellett felszámolták a szokásos kamatokat és egyéb költségeket is.
Ez az egyes bankok által alkalmazott valóságos harácsolás odáig fajult, hogy a fogyasztóvédelmiek hatására néhány polgár pert indított a saját bankja ellen. Jellemző a honi igazságszolgáltatásra, hogy egyes elsőfokú bíróságok a banknak, mások a felperesnek adtak igazat. Jogilag tehát lényegében holtpontra jutott a probléma, mivel nincs irányadó ítélet.
Úgy tűnik, hogy éppen ez bátorította fel a bankokat, s az egyesületük egyik vezetője kertelés nélkül kijelentette, hogy ők ez után sem fognak változtatni a bevált gyakorlatukon, tehát a jövőben is megfizettetik a hitelkérelem feldolgozásának költségeit. Ugyanakkor a Bankokról szóló törvényre, a Banki szolgáltatásokat igénybe vevők védelméről szóló törvényre, valamint a Szerb Nemzeti Bank állásfoglalására hivatkozik. Azt is fennen hangsúlyozta, hogy a szóban forgó probléma miatt az SZNB eddig egyetlen bankot sem büntetett meg.
Velük ellentétben a fogyasztóvédők a Kötelmi viszonyokról szóló törvény 1065-ös paragrafusát emlegetik, amely valóban nem tartalmazza, hogy a pénzintézmények milyen költséget fizettethetnek meg, csupán azt rögzíti, hogy a hitelt felvevő köteles idejében törleszteni a banknak az összeget, valamint a szerződött kamatot.
A tájékozatlanok azt hihetik, hogy amolyan tyúkperről van szó. Ha azonban tudjuk, hogy hozzávetőleges számítások szerint akár a 300 ezret is elérheti azoknak a polgároknak a száma, akik érintettek a témában, a bankok részéről pedig csaknem százmillió euró külön bevételt jelent számukra a hitelfeldolgozási díj, akkor egészen másképp fest a dolog.
Egyébként a magyarországi banki ügyletekben is léteznek különféle, a kamaton felüli kiadások, de náluk már egyértelmű előírások rögzítik ezeket, s a THM-mel (teljes hitelmutatóval) a hitelt igénylők tudomására is hozzák. Igaz, az anyaországunkban sem minden fenékig tejfel. Erre lehet ugyanis következtetni abból, hogy a fogyasztóvédelmisek folyamatosan figyelmeztetik a polgárokat, hogy a szerződéskötéskor ne mulasszák el alaposan áttanulmányozni a dokumentum apró betűs részét is. A legtöbb esetben ugyanis éppen ott vannak a buktatók.
Nálunk sincs különben, csupán annyi az eltérés, hogy Szerbiában igen kevés olyan törvény létezik, amelynek a szakaszai mindenre kitérnek, s ezzel lényegében lehetőséget nyújtanak az eltérő magyarázásokra. Akárcsak a fent említett, bankokra vonatkozó előírások, vagy éppen a kötelmi viszonyokról szóló törvény esetében. Éppen ezért az illetékes minisztériumok már eddig is sokat tehettek volna a kibontakozóban levő kusza helyzet elhárítása érdekében, csupán a hatályos törvényeken kellene változtatni, s ezzel egyértelművé tenni a dolgokat. Másrészt ezzel gátat lehetne vetni annak, hogy a bankok arcátlanul visszaéljenek a helyzettel, s az amúgy is nehéz helyzetben levő embereket gátlástalanul kizsebeljék.
A kormány azonban hallgat, s ez bizonyos szempontból érthető is, hiszen őt sem tekinthetjük szamaritánusoknak. Elég, ha csak a három és fél éve folyamatosan az állami alkalmazottaktól és a nyugdíjasoktól alkotmányellenesen elszedett összegre vagy a parasztokat megsarcoló lecsapolási illetékre gondolunk.
Az államnak a banki hitelekkel kapcsolatos problémához való viszonyulását illetően – talán – okkal hivatkozhatunk a mondásra, miszerint: Bűnösök közt cinkos, aki hallgat.
Márpedig jó volna ebben az esetben is kiegyenlíteni a törvényességet a tisztességességgel.
