2024. április 19., péntek

Háromszor többen

Prosperitati-pályázatismertető Pancsován

A Prosperitati Alapítvány ötödik pályázati körének pancsovai ismertetőjére háromszor többen jöttek el, mint amennyien a korábbi hasonló lakossági fórumon részt vettek.

Megtelt a Petőfi nagyterme (Fotó: Kecskés István)

Megtelt a Petőfi nagyterme (Fotó: Kecskés István)

A helybeli Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület nagytermében székelykevei, hertelendyfalvi (vojlovicai), sándoregyházi (ivanovói), torontálvásárhelyi (debelyacsai) és kevevári (kovini) termelők és vállalkozók jöttek el.
A Prosperitati pancsovai regionális irodája másfél éve működik. Juhász Bálintnak, a Prosperitati ügyvezetőjének értékelése szerint igazolta a létjogosultságát, hiszen az elmúlt két körben a vidékről 22 nyertes pályázat volt, és 18 millió dinárnyi támogatás érkezett a régióba. Korábban az egyik felmerülő probléma a magyar állampolgárság hiánya volt, de ez is kezd megoldódni. Ugyanakkor a szórványvidékről pályázóknak járó ötpontos kedvezmény is segíti a pályázatok számának növelését. Bízik abban, hogy a most kiírt nyolc pályázatra is sokan pályáznak majd a vidékről.
Juhász Attila mezőgazdasági államtitkár is a pályázásra biztatta a dél-bánáti termelőket. A mezőgépek felújítása mellett szerinte fontos figyelmet érdemelnek az integrátori szerződések, hiszen manapság a termények biztos értékesítése is fontos.
Almási István torontálvásárhelyi termelő az édesapjával dolgozik családi vállalkozásban. A Prosperitati korábbi pályázati körében egy ekét vásárolt, most pedig szeretne egy traktort vagy pótkocsit venni.