2024. április 20., szombat

Minden segítség jól jön

Budai Dánielnek szív- és tüdőátültetésre van szüksége

Budai Dániel, a Jovan Mikić Általános Iskola hetedik osztályos tanulójának szív- és tüdőátültetésre van szüksége, amit valószínűleg Bécsben vagy Londonban tudnak elvégezni. Dániel nagyon nehéz körülmények között él édesanyjával, aki a rendőrségen dolgozik takarítónőként. Az édesanya fizetéséből törleszti a lakáshitel részleteit, amit még az elkövetkező húsz évben is fizetnie kell.

Budai Dániel (Fotó: Paszterkó Erika)

Budai Dániel (Fotó: Paszterkó Erika)

– A belgrádi gyermekklinikán kezelik Dánielt, a legutóbbi kontrollvizsgálaton azt mondták az orvosok, hogy szív- és tüdőátültetésre van szükség, ehhez pedig nem kevés pénz szükséges. A fiam már harmadik éve házi ápoláson van, az iskolából a tanárok jönnek hozzánk tanítani őt. Amíg én dolgozom, egyedül van itthon. Ünnepekkor az osztálytársai is eljönnek és ilyenkor mindig ajándékkal kedveskednek Daninak – mondta Budai Mónika, Dániel anyukája.

A Szabadkai Szülők civil szervezet egy plakátot készített, amelyen felkéri a polgárokat, hogy segítsenek a családnak anyagi támogatással, tűzrevalóval, élelemmel.

Betegsége ellenére Dániel igyekszik feltalálni és elfoglalni magát a mindennapokban.

– Nagyon boldog vagyok, ha eljönnek az osztálytársaim, mert gyakran nagyon hosszú egy nap egyedül. Szeretek tanulni, a tanáraim rendszeresen jönnek tanítani, a legnehezebb az idegen nyelvek elsajátítása. Ha lenne internetem, akkor gyorsabban múlna az idő, tudnék kommunikálni a társaimmal, filmeket nézhetnék és így a szórakozás mellett új ismereteket is elsajátíthatnék – mondta Dániel.

Azok, akik segíteni szeretnének, az adományokat személyesen Szabadkán, az Ilinden utca 21. lakcímre vihetik el. Pénzadományokat a postán, az édesanya 064/32-26-975-ös mobilszámára vagy bankban a 355-0003200614990-82 bankszámlaszámra lehet befizetni. A segíteni akarók e-mailben is jelentkezhetnek a Szabadkai Szülők civil szervezetnél a roditelji.subotice@gmail.com e-mail-címen vagy az édesanya telefonszámán.