2024. április 19., péntek

Danilović harmadik serlege

Zverev nagyszerű győzelmet aratott a szívós Ferrer felett (Fotó: Beta/AP)

Zverev nagyszerű győzelmet aratott a szívós Ferrer felett (Fotó: Beta/AP)

Olga Danilović győzelemmel zárta a Santa Margherita-i tornát, amelyen szabadkártyával szerepelt. A 17 éves szerbiai tehetség a tegnapi döntőben két játszmában, meglehetősen szerény teljesítményt nyújtva is, könnyűszerrel győzte le az olasz Federica di Sarrát, és pályafutása harmadik ITF-serlegét vehette át. Danilović a szép sikerrel 35 helyet javít a ranglistán, és a tegnapi állás szerint a 261. pozíciót foglalja el. Olga nevezett az e heti szardíniai tornára is, de nem volt szerencséje a sorsolásnál, hisz első ellenfélnek a 2. kiemelt montenegrói Danka Kovinićot kapta.

Az e heti éltorna, a Miamiban folyó 1000-es rangú verseny a zárószakaszába érkezett. A férfiak mezőnyében, mivel Nadal, Murray, Thiem, Wawrinka és Tsonga sem játszott, Federer és Đoković pedig már a rajton kiesett, a floridai mestertorna nagyszerű alkalomnak mutatkozott az új nemzedék számára. Közülük öten, A. Zverev, Nick Kyrgios, Borna Ćorić, Denis Shapovalov és Hjeon Csung be is jutottak a nyolcaddöntőbe, és csatlakozhatna hozzájuk Frances Tiafoe is, ha megnyeri a Berdych elleni félbeszakított meccset. A legvalószínűbb mégis, hogy a még versenyben maradt két Grand Slam-bajnok, Juan Martín del Potro és Marin Čilić pályázhat legtöbb eséllyel a serlegre.

A nyolcaddöntőben, nem számítva a számunkra legérdekesebb meccset, Del Potro és Filip Krajinović összecsapását, három rangadót látunk. Kettőben – A. Zverev–Kyrgios és Ćorić–Shapovalov – a fiatalok mérkőznek, a kiemelés szerint pedig a Čilić–Isner csata rangja a legmagasabb.

A nőknél már kialakult a negyeddöntő mezőnye. Előző éjjel Viktorija Azarenka váratlanul könnyen győzte le Agnieszka Radwańskát, mint ahogyan Venus Williams is a címvédő Johanna Kontát. A Grand Slam-bajnokok meccsén a fiatalabb Jelena Osztapenko felülmúlta Petra Kvitovát. A meglepetés a 23 éves amerikai Danielle Rose Collins, aki 93. helyezettként kezdte a tornát, a naprakész listán pedig már 66. A negyeddöntő párjai: Ka. Plíšková–Azarenka, KerberStephens, Szvitolina–Osztapenko, V. Williams–Collins.