2024. április 19., péntek

Tűz a sörgyárban

Kedd délelőtt tűz ütött ki a felszámolás alatt álló nagybecskereki sörgyárban, amelyben személyi sérülés nem volt és komolyabb anyagi kár nem keletkezett.

A tűz az épület pincéjéből indult, ahol egy szigetelőanyaggal bevont tartály kapott lángra, eddig még ismeretlen okból. A tűzoltók öt tartálykocsival vonultak a helyszínre és rövid idő alatt eloltották a tüzet.
A nagybecskereki sörgyárban 1745-től 2006-ig folyt a termelés. Három évvel korábban privatizálták, amikor Momčilo Rajić vásárolta meg a gyárat. Azonban 2006. elején leálltak a termeléssel, és munka nélkül maradt 250 dolgozó. A nagybecskereki önkormányzat (mint az egyik hitelező) kezdeményezte a csődeljárás elindítását, hogy elkerüljék a vállalat automatikus törlését a jegyzékből. Mint később kiderült ezzel sem sikerült megmenteni a gyárat a felszámolástól.
A sorrendben hetedik árverezésen nemrég 31,8 millió dinárért elkelt a gyár sörtöltő vonala, a különféle edények és sörgyártáshoz szükséges egyéb berendezés. A vevő pedig a szabácsi (Šabac) Lavovi 015 nevű, másodlagos nyersanyagok gyűjtésével foglalkozó vállalat. Vagyis gyakorlatilag rosszvasba kerül a Béga-menti váris egyik legértékesebb ipari létesítménye.