2024. március 29., péntek
VOICE

Mi köze a Jégerdőnek a kultúrához?

A Szerb Haladó Párthoz (SZHP) kapcsolódó Jégerdő Egyesület az utóbbi két évben csaknem 15 millió dinárt kapott Újvidék költségvetéséből a város szempontjából kiemelkedő kulturális és gazdasági jelentőségűnek tekintett projektumra, közben pedig megfizettette a város központjában, a természeti javak védelmi övezetébe tartozó Duna parkban létesített korcsolyapályára való belépést – írja honlapján a VOICE vajdasági kutató és elemző központ.

„A csaknem két hónapos rendezvény idején mindent megfizettettek a polgárokkal, függetlenül attól, hogy az újvidékiek az adók és a városi közigazgatás nyilvános pályázatai révén ezeket a tartalmakat már többszörösen finanszírozták” – állapítja meg a VOICE (www.voice.org.rs).

Boris Kovač zeneszerző, multimediális alkotó véleménye szerint a Jégerdő projektum nem más mint Újvidék ún. exitizálásának folytatása, ami nem kapcsolható össze a kultúrával.

A Jégerdő egyesületben a VOICE érdeklődésére azt mondták, hogy „nem kívánnak semmiféle politikai versengésbe vagy vitába bocsátkozni”, projektumuk „téli varázslat”, amely melegíti Újvidéket. Amikor azonban a VOICE a tervdokumentáció iránt érdeklődött és afelől tudakozódott, hogy a programok befejeztével mennyibe került a Duna park rendbetétele, az egyesület megszakította a kommunikációt.

Ruža Helać, a Vajdasági Zöld kezdeményezés (Vojvođanska zelena inicijativa) egyesület elnöke úgy látja, hogy a legszebb újvidéki parknak és a székváros legjelentősebb zöld oázisának az elfoglalása valójában azt az üzenetet hordozza, hogy itt többé semmi sem szent, és semmi sem a polgároké.

„Azzal, hogy egy védelem alatt álló park területét üzleti célokra használják fel a kultúra fejlesztésének örve alatt, kárt okoznak a kultúrának is, a környezetnek is, az erkölcsnek is” – szögezte le Helać. Szavai szerint „a legszörnyűbb erkölcsi rombolásról van szó”.

A Jégerdőben való ingyenes korcsolyázásra csak munkanapokon volt lehetőség, azzal a feltétellel, hogy a jegyeket az első, reggeli váltásban kellett átvenni. Akinek nem sikerült jegyet biztosítania ebben a terminusban, az kénytelen volt kifizetni a 200 dináros belépőjegyet, s még ugyanennyit fizetni a korcsolya bérléséért. Hétvégén emelték az árakat. A Jégerdő szervezet képviselői nem voltak hajlandók közölni, ki rendelkezik a belépőjegyek árából, a korcsolyák bérbe adásából stb. befolyt összeggel.

Az illetékes intézmények engedélyezték a védett természeti területnek számító Duna park használatát, noha olyan területről van szó, amelyen tilosak a tömegrendezvények – figyelmeztet a

VOICE. A Jégerdő projektum fő látványossága a tó köré épített korcsolyapálya volt, a gyerekeknek meghirdetett művelődési programokat pedig csak az első héten tartották meg. A továbbiakban, majdnem két hónapon keresztül, a művelődési tartalmakat a minimumra csökkentették, hétvégi fellépésekre és kézműves termékek árusítására korlátozták.

Goran Tomka, az UNESCO kultúrpolitikai tanszékének előadója elmondta: a kulturális projektumok három domináns típusa részesül nálunk támogatásban.

„Az első az elitista, a közönség és a kritika számára érdektelen típus, a második a banális, üzleti típus, mint amilyenek a kolbász- és kocsonyafesztiválok, az Exit vagy az ultranacionalista események, a harmadik típushoz pedig azok a rendezvények tartoznak, amelyeknek semmi közük a kultúrához, mégis kapnak támogatást. Ez a tiszta korrupció” – fogalmazott Tomka.