Háromnegyedév környékén sok tanuló panaszkodik arra, hogy mennyire megterhelő számára a számonkérések időszaka. A szabályzat meghatározza ugyan, hogy mennyi írásbeli számonkérés valósítható meg egy munkanapon és egy iskolai héten, a kisellenőrzők, a felelések és a házi dolgozatok miatt azonban nehéz időszak ez a diákoknak.
Főleg a fiatalabb korosztályra jellemző, hogy sokszor azt sem tudják, miből hány könyvük, füzetük van. Egy alsós tanulónak még igencsak nehéz megkülönböztetnie a házi füzetet az iskolaitól, a tankönyvet a gyakorlótól, könnyen összezavarodik, nehezen találja meg, melyikben van a házi feladat, és nem jegyzi meg azt sem könnyedén, hogy holnap vagy a következő órára pontosan mit kell vinnie. Természetesen vannak olyan kisdiákok, akiknek mindez nem okoz gondot, de tudnunk kell, hogy a rendszerező gondolkodás csak lassan alakul ki a gyerekeknél, és nem mindenkinél ugyanabban az időben. Azok a gyerekek, akik gondolkozás nélkül, fejből tudják, melyik két könyvben, hanyadik oldalon a hányas feladatot kell elkészíteniük házira, sokkal nagyobb előnyben vannak azokhoz képest, akiket arra is emlékeztetni kell, hogy holnap is iskola, és meg kellene keresni, mi a házi. Csupán azért, mert máshol járnak a gondolataik, nem jegyzik meg elsőre, hol kell keresni, és nem tájékozódnak jól a tankönyvek-füzetek kavalkádjában. Ha energiabefektetést igényel a megfelelő tankönyv kiválasztása, akkor a gyereknek a házi feladat elkészítéséhez már alig marad kedve, és jól meggondolja, hogy egyáltalán belekezdjen-e.
Ha a diákokkal szemben túlzott elvárásokat támasztunk, akkor várható lesz, hogy megcsappan a tanulás iránti vágy, és csak a „túlélésre” fognak hajtani. Ezért nemcsak arra kell odafigyelnünk, hogy a saját tantárgyunkból megfelelően osszuk el az ellenőrzőket, dolgozatokat és feleléseket, hanem arra is, hogy összhangban legyünk a többi tantárgy elvárásaival és a tanulók közti egyéni különbségekkel. Nem mindenki terhelhető egyformán és egyforma mértékben.
A kevesebb több elvét a számonkérések tekintetében is érdemes figyelembe venni. A tanulók tudása nem csak tesztek és dolgozatok megírása során ellenőrizhető, sok más lehetőség van, amellyel élhet egy tanár. Kevésbé jellemző, de sokkal kisebb stresszt okoz, ha egy ismétlő beszélgetés során értékeljük a tanulók tudását – vannak tanárok, akik rendszeresen alkalmazzák ezt a formáját a tudásellenőrzésnek. A diákok szívesen vesznek részt ezeken az órákon, mert oldott környezetben, inspiratív módon történik a tananyag elmélyítése, és nem élnek át nagy stresszt, miközben a tanár meggyőződik arról, hogy mennyire tudják az anyagot.
Előrelátóan érdemes a számonkérések egy részét olyan időpontra tenni, amikor a többi tantárgyból még nincs betervezve, mert olyankor a diákok nincsenek leterhelve, kimerülve, és jobb eredményt érhetnek el. Tudni kell azt is, hogy a háromnegyedév a legnehezebb a diákok számára. Ilyenkor a téli időszakból éppen kilépve a szervezet nem töltődött még fel megfelelően, és a gyerekek fáradékonyak, sokszor kedvetlenek, feszültek. Az év vége közeledtével a hosszabb napsütéses időszakok, a kellemes tavaszi séták és a nyári szünet közeledte motiválóan hat a tanulókra, derűsebbek, jókedvűbbek és terhelhetőbbek. Természetesen az egyéni különbségeket és a rendszeresség elvét minden időszakban fontos figyelembe venni.
Az osztályzásról szóló szabályzat előírja, hogy melyik tantárgyból hány érdemjegynek kell bekerülnie a naplóba egy félévben, és az osztályzás folyamatára is részletesen kitér. Bőséges teret ad viszont a tanároknak arra, hogy a tanulók tudásszintjét hogyan ellenőrizzék, illetve miként osztályozzák őket. Diszkriminál és sokakat alulértékel az egysíkú értékelőrendszer: a gyerekek különbözőek, és a tudásukat is különböző módon tudják a leghatékonyabban megmutatni.
