2024. április 19., péntek

Élete a pódium

Sziráczky Katalin: A Pöttyös Pódium előadásaiban a gyerekeket is bevonom a jelmezes, verses jelenetekbe
A pöttyökről már messziről felismerhető a Pöttyös Pódium

A pöttyökről már messziről felismerhető a Pöttyös Pódium

Sziráczky Katalin palicsi színművész főiskolásként a Tanyaszínház alapítói között volt, és a vándorszínházzal az egész Délvidéket bejárta. Később a Szabadkai Népszínház magyar társulatával dolgozott, majd a Gyermekszínháznak is tagja volt, ami akkora hatással volt rá, hogy megálmodta egyszemélyes színházát, a gyermekközönséget megszólító Pöttyös Pódiumot. A múlt hétvégén Zentán lezajlott báb- és gyermekfesztiválon a Pöttyös Pódium is vendég volt, így a gyerekeket lebilincselő előadása után alkalmunk adódott beszélgetni a művésznővel.
Huszonhat éve működteti egyszemélyes színházát, a Pöttyös Pódiumot. Mi volt az, ami erre az útra vitte?
– Úgy indult, hogy annak idején a Népszínháznál igen kevés szöveget tanultunk, más jellegű játék volt, és úgy éreztem, nem fejlődök, ezért elkezdtem verseket tanulni, többek között aranyos gyermekverseket is. Ekkor jött az ötlet, hogy interaktív módon óriásbábbal készítek belőlük előadást. Ez úgy is lett, sikert is aratott, és úgy láttam, nagy igény van rá. Egyik előadást a másik követte, így hat produkcióval járom a terepet a mái napig, és azt kell hogy mondjam, rajtam kívül nem sokan vannak, akik ilyen formában szólítják meg a gyermekeket. A legelső előadás a Mozgó mesebolt volt, melyben ismert verseket dolgoztam fel, megzenésített verseket szőttem bele, és gyermekdalokat, és aztán jött sorban a többi gyermekműsor, a Játsszunk most együtt! a Pricc-pracc-prucc, a Hull a hó és hózik, a Ragyogó Tisza mente és a Zenebona. Mindegyikben megzenésített versekkel találkoznak a gyerekek, dalokkal és a nélkülözhetetlen óriásbábokkal, hiszen színházam az óvodásokhoz és a kisiskolásokhoz szól. Lehet azt mondani, hogy egy kaptafára készülnek az előadásaim, de erre van igény. Mindegyikben játszanak az óriásbábok, énekelek, előadástól függően tíz-tizenöt-tizennyolc szerepet osztok ki a gyerekeknek, így ők is közreműködnek. Azt látom, hogy a mai gyerekek egyre kevesebbet játszanak, és az én előadásaimon még a legvagányabbak is oda tudnak figyelni, vagy ha netán valamelyiket nehéz lekötni, akkor beépítem őt az előadásba, ettől megnyugszik, fontosnak érzi magát, és már nem is rosszalkodik. Mind a hat előadásom önköltségen készült el, és erre nagyon büszke vagyok. Van még egy hetedik műsorom is, mégpedig a Pöttyös szüli-buli, amikor házhoz megyek egy szülinapra, és úgy állítom össze az előadást, hogy megfeleljen a születésnapos korának. Olyan helyre megyek születésnapot játszani, ahol én vagyok az attrakció, játszóházas, felfújt váras születésnapokat nem vállalok, mert akkor a gyerekek nem tudnak figyelni és együttműködni. Én két órán át le tudom foglalni a gyermekeket úgy, hogy tartalmas időt töltsenek el verseket, dalokat, szép beszédet tanulva, de egy arcfestős, ugrálóváras szülinapi buliba nem tudok és nem is szeretnék bekapcsolódni. Szerb műsoraim is vannak, hiszen amikor a kilencvenes években szinte missziót végeztem, mert ugye nem minden településre jut el a gyermekszínház, tehát nagy szükség volt az én előadásaimra, akkor az iskolákból kérték, hogy legyen szerb nyelven is. Akkor egy kicsit bátortalanul, de elkezdtem azt is beépíteni. Szakmailag tudtam én a dolgom, csak egy kicsit a dikcióval voltam bajban, de huszonhat év után már szinte az is tökéletes, ha meg esetleg nem, egy előadás alatt biztos nem „rontom” el a szerb ajkú gyerekek tudását. Így én vagyok az egyetlen Vajdaságban, aki két nyelven műveli ezt, és sok óvoda és iskola igényli a kétnyelvű műsort is, úgyhogy van külön magyar és szerb produkció is, meg kétnyelvű is.

Hogyan készülnek a műsorok, miből építkezik?
– Állandóan olvasom a csodálatos gyermekverseket, és amelyik frappáns, és jelenetbe állítva eljátszható, akkor már be is került a műsorba. A Mozgó mesebolt ismert versekből áll, a Játsszunk most együtt Kántor Péter csodálatos gyermekverseit és két svéd költőnek a családról szóló pletykaverseit tartalmazza. A Pricc-pracc-pruccba nagyon jó szerb nyelvű verseket építettem be Fehér Ferenc fordításában. Szlovén, horvát, macedón költők verseit is beletettem, tehát nem csak szerbekét, méghozzá a kilencvenes években, hiszen Fehér Ferenc mesésen lefordította őket, és nem tudtam nekik ellenállni. Az egyetlen tematikus műsorom a Hull a hó és hózik, az ugye a télhez kötődik, melyben hat gyönyörű dalt énekelek, szép havas házikó a díszlet, élő hóemberrel és élő fenyőfával, és nagyon szeretem azt a műsort. Jellemző egyébként rám, hogy mindig azt a műsorom szeretem legjobban, amelyiket éppen játszom. Abszolút érezhető a produkciókon, hogy én állítottam őket össze, én gondolkodtam rajtuk. Rengeteget befektettem ez alatt a huszonhat év alatt, háromfajta mikrofonnal dolgozom, hangosítok, bábokkal játszom, díszleteket készítek, vászonplakátot viszek minden előadásomhoz, és háttérdíszletem is van mindegyikhez.

Egy személyben vinni egy színházat valószínűleg nem lehet egyszerű dolog. Hogyan tud mindig megújulni, újat alkotni, erőt meríteni?
– Teljesen átszellemül az ember, amikor gyermekeknek játszik, és ez óriási feltöltődés. Lehet, hogy a színésznek idegcsillapító helyett jó a szakmája, és ezért vagyunk szerencsések, én legalábbis nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy azzal foglalkozhatom nap mint nap, amit a legjobban szeretek. Régen a kertemet is nagy előszeretettel szépítgettem, és az is feltöltött, ma már azt inkább munkának élem meg, a színház viszont továbbra is feltölt, felfrissít.