2024. április 18., csütörtök
VAGYON-VISSZASZÁRMAZTATÁS

Még a kárpótlási szorzószámot sem határozták meg

A törvény szerint decemberben kellene megkezdeni a 12 éves futamidejű kötvényekkel való kártalanítást

A pénzügyminisztérium még nem határozta meg azt a szorzószámot, amelynek segítségével kiszámítják majd, mekkora összeggel kártalanítják azokat, akiknek a vagyonát elkobozták a második világháború után. A kötvényekkel való kárpótlást decemberben kellene megkezdeni, erre az idei költségvetésben kétmilliárd dinárt irányoztak elő – nyilatkozták a Beta hírügynökségnek a pénzügyminisztériumban. Mint mondták, most elemzik a Restitúciós Ügynökségtől kapott adatokat, hogy ezek alapján megállapítsák a reális kárpótlási szorzószámot.
A restitúciós törvény szerint azokat az egykori tulajdonosokat vagy utódokat, akiknek a vagyonát nem tudják természetben visszaszármaztatni, összesen kétmilliárd euróval kártalanítják 12 évre szóló államkötvények formájában, évi 2 százalékos kamattal. Egy-egy személynek legfeljebb 500.000 eurót fizethetnek ki, a vagyon piaci értékére való tekintet nélkül.

Mile Antić, a Restitúciós Háló koordinátora elmondta: a költségvetésben nincs elegendő pénz a kártérítésre. Erre az idén 160 millió euró kellett volna, de csak 16 milliót, azaz 2 milliárd dinárt tudtak elkülöníteni.

– A Vagyon-visszaszármaztatási Alapban sincs sok pénz. A Kincstári Igazgatóság adatai szerint tavaly decemberben a számlán 550 millió dinár volt magánosítási bevételekből, telkek konverziójából pedig 565 millió dinár. A devizaszámlán 95 millió euró és kb. 15 millió dollár volt – ismertette Antić. Szavai szerint a Restitúciós Háló kifejezetten ellenzi, hogy a költségvetésből kártalanítsák az egykori tulajdonosokat, illetve utódaikat, amikor rendelkeznek elegendő állami vagyonnal ahhoz, hogy az elkobzott ingatlant természetben származtassák vissza.

– Semmi kétség, a természetbeni vagyon-visszaszármaztatást kell választani. Ha az egykori ingatlant nem tudják visszaadni, adjanak másik megfelelőt, az államnak van elegendő vagyona, csakhogy rosszul gazdálkodik vele – fejtegette Antić. – A Háló most nem arra vár, hogy meghatározzák a szorzószámot, hanem arra, hogy módosítsák a restitúciós törvényt, azaz mondják ki, hogy a vagyont természetben kell visszaszármaztatni. Annál is inkább, mert a koefficienst most a vagyon értékére vonatkozó pontatlan kataszteri adatok alapján fogják megállapítani – ez azt jelenti, hogy téves lesz.

A Vagyon-visszaszármaztatási Ügynökség becslése szerint a volt tulajdonosok által visszakövetelt vagyon értéke összesen mintegy 13,6 milliárd euró; 86 ezren követelték vissza egykori vagyonukat, illetve kérelmezték a pénzbeli kárpótlást, eddig azonban csak kb. 1000 határozat született a kifizetéséről.