2024. március 29., péntek

Csaknem négyezren kértek segítséget

Topolya és Kishegyes község Szociális Védelmi Központjának múlt évi tevékenységéről és az idei tervekről Jasmina Zimonić igazgatónő tartott beszámolót a községi képviselő-testület legutóbbi ülésén.

Felszólalásában első lépésként elemezte a két községet felölelő szervezet alaptevékenységét. Mint elmondta, a szabályzat a legutóbbi, 2011. évi népszámlálási adatokat tartja mérvadónak, habár mindannyian tapasztaljuk a környékről való hatalmas elvándorlást. A Szociális Védelmi Központ 14 munkást alkalmaz Topolyán és 6-ot Kishegyesen. Tizenhárom dolgozónak a  fizetése állami, vagyis szerbiai költségvetésből származik, a többit a községek biztosítják – közülük 4 egyén látja el az úgynevezett gerontológiai háziasszony feladatkört a falvakban.

– A mentálisan sérült egyének részére működtetünk ellátórendszert, és tanácsadó szolgálat is rendelkezésre áll. Az elmúlt év jó híre, hogy 223 csecsemő született a topolyai szülészeten, 60-nal több, mint tavaly. Persze ebbe a számba beleértendő az is, hogy nem csupán a község kismamái választják a várost. Ami viszont a negatív statisztikai adatokhoz tartozik, hogy a két községben nőtt a válóperek száma. – ismertette Jasmina Zimonić. Elmondta azt is, hogy a községekben 8029 munkaviszonyban levő polgárt tartanak nyilván. Szintén a negatív statisztikai mutatókat erősíti, hogy a topolyai átlagfizetés a maga 39 950 dinárjával, elmarad az országostól. Jó hír lehetne viszont, hogy kevesebb munkanélküli neve szerepel a nyilvántartásban, de a kivándorlási tények tudatában tisztában vagyunk azzal, hogy miért alakulnak így a mutatók.

Tavaly 3991 egyén vette igénybe valamilyen módon a szolgáltatásaikat, 2292-en részesülnek rendszeres pénzbeli juttatásban, 1230 esetben pedig egyszeri anyagi kifizetésről hoztak határozatot.

– A múlt évben 160 esetben indítottunk eljárást a szülőkkel szemben. Ezenkívül 78 gyermek veszi igénybe a szolgáltatásainkat, 41 gyámság alá tartozó kiskorút kísértünk figyelemmel, és valamivel több mint 40 nevelőszülővel van együttműködésünk. Tavaly 82, képességeiben korlátozott egyént vettünk nyilvántartásba. Múlt évben 4 millió 700 ezer dinárt költöttünk gyógyszerekre, csaknem 2 millió 270 ezer dinárt a gerontológiai ápolók finanszírozására és 2 millió 880 ezer dinárt a személyi kísérők költségeire. Ők jelenleg 33-an vannak. Két utóbbi szolgáltatásra egyre nagyobb az igény, és annak érdekében, hogy a jövőben zavartalanul és törvényesen tudjanak működni, munkatársaimnak meg kell szerezniük az ide vonatkozó szabványbizonyítványokat – részletezte tevékenységüket az igazgatónő, és azt is elmondta, hogy szakkáderhiánnyal is küzdenek.

A topolyai és a kishegyesi községben működő Szociális Védelmi Központ anyagi lehetőségeiről Jasmina Zimonić elmondta, hogy igyekeznek a legészszerűbben beosztani a forrásaikat, felesleges pénzről sohasem tudnak beszámolni. A munkájukról szóló beszámolóban az is elhangzott, hogy a következő időszakban székhelyük rendezésére is gondolniuk kell.

A beszámolóban arról is hallhattunk, hogy 2017-ben megnőtt a családon belüli erőszakos cselekmények száma, 37 esetről kaptak bejelentést. Az igazgató asszony elmondta azt is, hogy a Nikola Tesla Általános Iskola és a Mezőgazdasági Iskola diákjaival több műhelymunkán vettek részt. Jasmina Zimonić igazgató asszony a beszámolója végén elmondta, hogy nagyjából ugyanezt az utat szeretnék folytatni az idén is. Sajnálatos statisztika, hogy évről évre fokozatosan növekszik az egyszeri segélyre szorulók száma, mind többen fordulnak segítségért a tűzrevaló megvásárlása okán a község Szociális Védelmi Központjához Topolyán és Kishegyesen. Az igazgatónő felhívta a figyelmet arra is, hogy akinek otthon felesleges háztartási gépe van, jelezze felajánlását a központ székhelyén.