2024. április 16., kedd

Ibrahimović Los Angelesben!

Zlatan Ibrahimović csütörtökön hivatalosan is bejelentette, hogy azonnali hatállyal szerződést bontott a Manchester Uniteddel. Ezzel egy időben olyan sajtóhírek jelentek meg, hogy a svéd csatár az MLS-ben szereplő Los Angeles Galaxyben folytatja a pályafutását. A hivatalos bejelentés még nem történt meg, ám a Los Angeles Times napilap tegnapi számát lapozgatva biztos, hogy Ibrahimović David Beckham korábbi csapatához szerződött.

A klub részéről a hivatalos bejelentés még nem történt meg, ám a hírt Kevin Baxter, az LA Times sportújságírója is megerősítette, sőt a 36 éves támadó a lap hasábjain beszélt is terveiről. Dan Beckerman, a Galaxy anyavállalatának elnöke egyértelműen nyilatkozott: azt mondta, Ibrahimović lesz az egyik legnagyobb sztár Hollywood városában: „Sok mindenről lemondott, hogy ide jöhessen. Egyértelművé tette, hogy bajnokságot akar nyerni. Ez az egész nem a pénzről szól. Los Angeles a sztárok helye, és ő lesz az egyik legfényesebb csillag, aki ezen a piacon játszott, bármelyik sportágat is tekintve.”

Amerikai sajtóértesülések szerint két évre tervezik az együttműködést, ez idő alatt a játékos 3 millió dollárt fog keresni, ami nagyságrendekkel kevesebb, mint eddigi fizetése.

Ibra nemrégen úgy nyilatkozott, hogy bár 2016-ban lemondta a válogatottságot, ha felépül, akár a vb-n is játszhat. Korábban 116 összecsapáson 62 gólt szerzett svéd színekben.