Csernik Attila topolyai grafikus-képzőművész-performer önálló retrospektív kiállítása a budapesti ACB Kortárs Művészeti Galériában nyílt meg január 26-án. A vajdasági avantgárd képzőművészet meghatározó alakja, a Nagyapáti Kukac Péter-, Ács József- és Forum-díjas Csernik Attila az újvidéki főiskola és Montreal, valamint New York avantgárd művészeti irányzatainak hatása alatt alkotott, közben rajztanárként és 1969-től 2002-ig a Forum Kiadó műszaki szerkesztőjeként dolgozott, body-art és land-art performer, valamint számos kötet társszerzője, illusztrátora. Ezt a sokszínű művészi pályát a kiállításnak otthont adó ACB Galéria a következőképpen mutatja be: „Csernik Attila életművét a multimedialitás jellemzi, hiszen a konkrét és a vizuális költészettől művészkönyveken és objekteken keresztül performanszokig és akciókig terjed munkáinak spektruma. Működésének fókuszában ugyanakkor máig a betű és a szöveg, illetve ezeknek a képhez és a testhez való viszonya áll. 1973-ban csatlakozott a jugoszláviai neoavantgárd, az Új Művészeti Praxis szellemiségét képviselő, konceptuális karakterű Bosch+Bosch csoporthoz, és egészen annak feloszlásáig, 1976-ig a tagja maradt.”
Csernik Attilával a kiállítás megnyitójának kapcsán beszélgettünk.
Beszélgetésünk kiindulópontja a napokban megnyílt kiállítás, de az elmúlt év során nem ez az első alkalom, hogy Csernik Attila alkotásaival találkozhatott a magyarországi közönség. 2017 márciusában a Ludwig Múzeum és a Kortárs Művészeti Múzeum tárlatát tekinthették meg, El nem kötelezett művészet címmel, mely kiállítás az egykori Jugoszlávia művészeti közegeinek kialakulását, csoportos művészeti tevékenységét mutatta be, melynek a Bosch+Bosch csoport tagjaként Csernik Attila is részese volt. 2017 szeptemberében pedig Szegeden A Magyar Könyvkiadók Napja alkalmából láthatták munkáit a tervezőgrafikusok és vizuális szerkesztők tárlatán.
A tárlat színhelye a 2003-ban alapított ACB Kortárs Művészeti Galéria, melynek alapvető törekvése a kortárs művészet és közönségének összekapcsolása. Céljuk egy olyan platform megteremtése, amelynek keretében a művészek munkáikat egy professzionális szakmai hátterű kontextusban mutathatják be. Hogyan jött létre velük ez a kiállítás?
– A jelenlegi kiállítás összeállítása hosszú folyamat volt. A galéria részéről tavaly történt a megkeresés, majd ezt követte egy személyes megbeszélésünk, hogy mi is képezze a kiállítás anyagát. Ennek fő részét a hetvenes években készült munkáim képezik, melyek a Bosch+Bosch csoporthoz kapcsolódó korszakomból származnak. A kiállítás szervezője a galéria képviseletében Kürti Emese kutatási vezető, aki később jelezte, hogy újabb munkáimból is szeretnének néhányat kiállítani, ám ezeket végül csak a megnyitón mutattuk be. A kiállítás időpontját decemberben véglegesítettük.
A bemutatott gyűjtemény/összeállítás a Badtext címet viseli, utalva ezzel Csernik Attila legemblematikusabb, hetvenes évekbeli sorozatára. Művészetének ismeretesen meghatározó eleme a szöveg, a betűk, ez, mondhatni, művészete védjegyévé vált. Honnan indult ez a folyamat, miként került be a szöveg, a betűk a műalkotásokba, váltak annak részeivé?
– Ennek eredete messzire vezethető vissza a munkáimban. Az első képeimre már a hatvanas években szövegeket írtam, de azok még klasszikus értelemben vett festmények voltak. Később alakult így, feleségem, Juhász Erzsébet irodalmár révén kerültem szorosabb kapcsolatba az irodalommal. Később, amikor a Forumban kezdtem dolgozni (amelyet én tréfásan betűgyárnak neveztem), ahol a szövegek összeállításának folyamatából is merítettem ihletet. Időközben két évet töltöttem Amerikában is, ahol rengeteg olyasmit láttam, tapasztaltam, amit magammal hoztam ide, és bátrabban mertem hozzányúlni ahhoz a munkához, amelyet nagyon szerettem végezni. Így történt, hogy szép lassan a betűk elfoglalták az egész alkotói munkásságomat. Engem a betűnek, a szövegnek sohasem a tartalma foglalkoztatott, hanem a betűk vizuális értéke. Olyan értelemben, hogy például egy „e”, „o” vagy „c” betűnek milyen szép formája van önmagában. Kezdetben, hogy a képeimben ne a szöveget olvassák, annak értelmét keressék, finn folyóiratokat vágtam, montázsoltam össze, és azokból kiemelt szövegeket ragasztottam a műveimbe. Ez mind közrejátszott abban, hogy a betű került a műalkotásaim középpontjába. Szerencsére majdnem 40 évig a Forumban dolgoztam, ahol ehhez szinte minden eszköz a rendelkezésemre állt a nyomtatáshoz szükséges eszközök közül. Így kísérletezgettem a betűkkel.
A test mint médium, üzenethordozó, különleges helyet foglal el művészetében. Ez mely korszakhoz kapcsolódik?
– Ebben is nagy szerepet játszottak a montreali és New York-i éveim, amikor olyasmiket láttam, ami megihletett. Az ottani művészeket nem gátolta a hagyomány, elfogadóbbak voltak, és nyitottabbak az újra. Ezt hoztam magammal onnan, ahhoz, hogy újabb dolgokat merjek kipróbálni. Tulajdonképpen teljesen spontánul kezdődött, a nyomdai gépszedéssel, hogy magamra betűket kezdtem festeni, majd ennek a folyamatnak egyik legemlékezetesebb eseménye, amikor Ladik Katira betűket festettem egy performansz során. Akkor már a Bosch+Bosch csoport tagja voltam, melynek tagjaitól sok művészeti ösztönzést kaptam ez irányban. A testre való festésről, nyomtatásról később tértem át a szövetre, textilanyagra mint felületre, ezek most már tárgyaim és ruhadarabjaim egy részét is „befedték”.
Alkotásaiban a „testet öltött betű”-ről is beszélhetünk?
– Mondhatjuk azt, hogy később a betű már kiemelkedik a művekből, plasztikus formát ölt. A betűt önmagát mint objektumot is elkészítem, térbeli formát kap. A betű önmagában is megállja a helyét, mint egy kis szobor. Hogy az emberek a formáját nézzék, ne a tartalmát.
n Befejezésül, mit mondhat az alkotó, a művész egy kiállítás megnyitója után? Összefoglalásnak nevezhetjük vagy visszatekintésnek, vagy inkább mindkettő?
– Visszatekintésnek nevezném inkább. A kiállításokkal kapcsolatban ugyanazt vallom, mint a díjakkal kapcsolatban. Természetesen jólesik az elismerés és az érdeklődés, de munkáimnak nem ez a mércéje. Az ember alkot, dolgozik, amíg csak él. Ezzel kapcsolatban Nagyapáti Kukac Pétert említeném meg, aki munkásságával nagy hatással volt rám. Feleségemmel sokat kutattuk a hagyatékát. Nagyapáti életében semmilyen elismerést nem kapott, pedig gyönyörű dolgokat alkotott.
Vajdaságban vagy Topolyán láthatjuk-e ezt az összeállítást a közeljövőben?
– Ilyen formában nem, de Topolyán még tervezünk egy kiállítást, melyen Emese lányom alkotásaival együtt szerepelnek majd az én munkáim is.
Csernik Attila kiállítását a budapesti ACB Kortárs Művészeti Galériában 2018. március 26-ig tekinthetik meg az érdeklődők.
