2024. március 28., csütörtök
Portrék egy tablóról

Széles spektrumú felkészítés

Az Akikre büszkék vagyunk sorozat záró interjúja dr. Námesztovszki Zsolttal

A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar Akikre büszkék vagyunk elnevezésű tablójáról már több tehetséges fiatalt is bemutattunk, akik az élet különböző területén értek el sikereket, és akiknek későbbi karrierjükhöz nagyban hozzájárult az, hogy a Karon végezték a tanulmányaikat. Arról, hogy miben más ez a Kar, mint a többi, és miért jó döntés itt tanulni, a fakultás dékánhelyettesét, dr. Námesztovszki Zsoltot kérdeztük, aki aktívan részt vesz a Karrierépítő Központ és a HÖK működésének szervezésében is.
Miben látja a fiatalok boldogulásának kulcsát?
– Azt gondolom, hogy annyira gyorsan változnak az igények a munkaerőpiacon, hogy elsődlegesen nem a lexikális tudás az, ami számít, hanem az életvezetési készségek. A kommunikációt, a tanulni tanulást és a csapatmunkát helyezném előtérbe. Az Akikre büszkék vagyunk tablón is látható, hogy sok olyan ember szerepel rajta, aki feltalálta magát az élet más területén. A tanítóképző ilyen szempontból sokat hozzátesz a boldoguláshoz, hiszen a széles spektrumú képzés, valamint a kompetencia-fejlesztés segítségével alkalmassá tesszük az embereket akár a tanítói – óvodapedagógusi pályára, akár ettől teljesen eltérő pályára.
A tanítóképző karon jó az együttműködés a hallgatók és a tanárok között: megéri az egyetemistákat a csapatmunkára motiválni?
– Mi magunk is sokat tanulunk a diákoktól. Informatikusként, a Web2-es trendeknek köszönhetően úgy érzem, hogy ha közösen csinálunk valamit, az mindig jobb lesz, hiszen a Wikipédia is arról szól, hogy egy csomó ember megosztja azt, amit tud. Ilyen szempontból tartom fontosnak azt, hogy ezekre az alapokra legyen helyezve a Kar is: együtt ötleteljünk, mindenki mondja el a véleményét, mivel akár pályázatról, akár projektről, akár rendezvényről van szó, ezeket mind csapatban kell megvalósítani.
Mit ad a hallgatóknak a tanítóképző kar?
– A széles spektrumú képzést, valamint azt, hogy szinte minden tudományterületbe belekóstolhatnak a hallgatóink. Annak a szemtanúi vagyunk, hogy sokan mennek el az itt befejezett tanulmányok után doktori képzésre, van, hogy teljesen más területen. A tanítóképző egy olyan alap, amire felépíthető a humán és társadalomtudomány területén belül szinte bármi, nem csak a pedagógusi pálya.
Milyen tervei vannak a Karnak a közeli jövőre nézve?
– Két új szakot adtunk át akkreditálásra, ez a kommunikátor- és a kollégiumi nevelő szak. Mint azt a nyílt napon is elmondtam, és egy kedvező változás számunkra, az az, hogy a nálunk megszerzett diplomával már informatikát is tudnak tanítani, akár felsős osztályokban is a diákjaink, hiszen a vajdasági magyarság körében hiány van informatikatanárból. Ehhez annyi a kitétel, hogy 90 kreditpontra van szükség informatika jellegű tantárgyakból. Most még ez nem áll rendelkezésre, hiszen ehhez új tantárgyakra, modulokra és tanárokra van szükség, de úgy gondolom, hogy a közeljövőben ez meg fog valósulni. Továbbá, mivel jó az együttműködés a HÖK-kel és Karrierépítő Központtal, ezeket a személyeket folyamatosan képezzük, és ezekben a szervezetekben a hallgatóinknak lehetősége van megtanulni többek között pályázatot írni, kommunikálni és csapatban dolgozni, ami nagyon fontos kompetencia a későbbi érvényesülésben. A tartalmi elemek mellett fontos infrastrukturális fejlesztések állnak előttünk. Az év végéig sor kerül az MTTK székhelyének felújítására, amely jelentős anyaországi forrásokból valósul majd meg.
Mit üzenne a mostani középiskolásoknak, miért jó döntés a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kart választani?
– Nálunk egyetemistának lenni megéri, több szempontból is. Az ösztöndíj-lehetőségeket tekintve is sokkal magasabbak és szerteágazóbbak a támogatási lehetőségeink, és a tehetségsegítő ösztöndíjaink is nagy segítséget nyújtanak a hallgatóinknak. A cserediák-programjaink is jó lehetőségek, a Makovecz-cserediák-programunkba 16 hallgató jelentkezett, és mindegyiket el tudtuk küldeni külföldre, ők egy szemesztert hallgathatnak ösztöndíjakkal Kolozsváron, Szegeden és Budapesten. Mivel családiasak és emberközpontúak vagyunk, ezért olyan nagy verseny nincs, a státuszunkból adódóan pedig amit kérünk, legyen szó cserediák-programról vagy fejlesztésről, azt meg szoktuk kapni. Az MTTK egy nagy család, és a családias légkör miatt is megéri ide beiratkozni, sokat tudunk a hallgatóinkról, és az emberközpontúságunk nekik is segítség a tanulás folyamán.