2024. április 19., péntek

Szabadka egyik legnagyobb általános iskolája

Száztíz éves a Majsai Úti Általános Iskola

Szabadka egyik legnagyobb általános iskolája a minap ünnepelte 110. születésnapját. A színes kapukkal kerített, három épületes szabadkai Majsai Úti Általános Iskola szép udvarral, sportpályákkal, játszóterekkel van körbevéve, három épülete közül a legrégebbi 110 éves.
– Az iskola első épülete 1908-ban épült. Az idő múlásával, ahogyan nőtt a diákok létszáma, igény mutatkozott arra, hogy felépüljön 1962-ben a második épület, majd 1980-ban a harmadik épület, amely most a főépület szerepét tölti be. Mindhárom épület az iskola udvarán található, és használjuk őket. Jelenleg 670 diákunk van, 32 tagozaton, szerb és magyar nyelven folyik az oktatás. Ezzel a számmal Szabadka egyik legnagyobb iskolája vagyunk – emelte ki Bognár Beáta, az iskola igazgatónője.
Mit jelent egy általános iskolának, ha betölti a 110. életévét?
– Öröm számunkra, hogy megértünk egy ilyen fontos évfordulót. Szeretnénk, ha még sok évet működne az iskola, és ennek érdekében mi, a tanárok és a dolgozók mindent meg is teszünk. Szeretnénk, ha a tanulóinknak és a dolgozóinknak állandóan javulnának a munkafeltételeik, és fejlődne a közösség.
Mitől különleges ez az általános iskola?
– Amire különösen büszkék vagyunk, azok a dolgozóink, hiszen magasan képzett szakemberekkel, tanárokkal dolgozunk együtt. Mivel az iskolánk egyben tehetségpont is, így nagy hangsúlyt fektetünk a tehetséges diákokkal való foglalkozásra szakkörökön, és emelt szintű órákon, valamint versenyekre is visszük őket. Ami még szintén fontos, az az, hogy az iskolában az egyénre szabott fejlesztés is meg van szervezve, ami azt jelenti, hogy a tanulási nehézséggel küzdő diákjainkkal a tanáraink, és az iskola pszichológusa külön foglalkoznak, és fejlesztjük őket. Ami még egyedülálló, szinte Szerbiában is, az az, hogy van iskolarádiónk, ahol a diákjaink készítenek műsort a tanárok segítségével, havi szinten. Ezen kívül a fizikai adottságaink is különlegessé tesznek minket. Jól felszerelt a könyvtárunk és a tantermeink is. Szép, nagy dísztermünk van, ami otthont tud adni a különböző eseményeinknek. Van fogorvosi rendelőnk, napközink és konyhánk, ami a szülőknek is nagy segítség. Nemcsak a termeink vannak jól felszerelve, hanem az udvarunk és a tornatermünk is. Rendezett sportpályáink is vannak az udvaron belül, mint a kosárlabdapálya és a teniszpálya, valamint van játszóterünk is. A biztonságra is figyelünk, az iskolának van kerítése, és biztonsági kamerákkal is figyeljük a diákokat.


Mit tesz az iskola a közösségépítés érdekében?
– Fontos számunkra a közösség, és az, hogy a diákjaink számára az itt töltött idő még színesebb legyen. Rengeteg programot szervezünk, mint a jelmezbál, a karácsonyi vásár, a sportnapok, a Napsugaras ősz, szombaton pedig húsvéti vásár lesz, ahol a diákok a saját készítésű portékáikat árulhatják majd egymásnak, a szülőknek és az érdeklődőknek.
Milyen tervei vannak az iskolának a jövőre nézve?
– Rengeteg tervünk van, amelyek több síkon futnak. Elsősorban a tehetséges tanulóinkkal folytatjuk a foglalkozást, és a versenyeket, szinte minden tantárgyból. A másik tervünk, hogy különböző eseményeket szervezhessünk. Követjük a tartomány és a minisztérium pályázatait, valamint a magyarországi pályázatokat, hogy folyamatosan korszerűsíthessük az iskolánkat. Februárban adták át az új nyílászárókat, ennek a második fázisára is pályáztunk, reméljük, hogy kedvező elbírálásban részesül. A konyhai eszközöket is korszerűsíthettük, ami szintén nagyon sokat jelent számunkra. Március 26-án, hétfőn pedig nyílt napot szervezünk, amelyet áprilisban és májusban megismétlünk a mostani óvodások számára.