2024. március 29., péntek

Boldogságról és Költészetről

…boldogság, ahogy ma reggel, miközben a még álmoskásan öltözködni kezdő csillagomon pihentettem a tekintetemet, bekapcsoltam a rádiót, és Louis Armstrong rekedtes hangján a What a Wonderful World-öt énekelte épp. Boldogság az is, hogy most, két óra elteltével az Om zenekar lemezét hallgatom, és közben elkezdem írni ezt a cikket. Hosszú évekkel ezelőtt, egy vidám fesztivál szomorkás estéjén elkezdett muzsikálni a B-terv, előbújtak a csillagok, és miközben önfeledten táncolni kezdtem a mező közepén, megszűnt körülöttem tér és idő, elillant minden csalfa káprázat – boldogság volt ez is. A csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem. Harmónia. Ahogyan fent, úgy alant. Amint kint, úgy odabent is. Boldogság a legyen meg a Te akaratod. Boldogság volt a gyermekkor, és ez a pillanat is az, amikor magam mellett, egyszersmind önmagamban tudhatom Őt akkor is, ha történetesen a város másik szegletében ecsetjét éppen végigvonja a palettán, és festeni kezd. Az ablakon keresztül besütő Nap arcával is Ő mosolyog rám. A boldogság az az állapot, ahová mindannyian képesek vagyunk eljutni, egyszerűen csak hinnünk kell abban, hogy a Nap arcát eltakaró felhősereg puszta tévképzet. A kulcsszó a hit és a bizalom. És persze a szeretet.

Boldogok a lelki szegények… ám a mennyek országa mindannyiunké. Csakhogy míg számukra egyenes az Út boldog „tudatlanságukban”, addig mi, többé-kevésbé „okosak”, nap mint nap kénytelenek vagyunk megküzdeni az elme labirintusában ránk leselkedő Minótaurusszal, aki minden egyes orvul elvégzett döfésével ijesztő rémképeket vetít elénk. Okosság által nem egykönnyen leszünk boldoggá, sőt, nagyon hamar a „minden hiábavaló” kátyújában találhatjuk magunkat, az anyagba süppedt Univerzum hideg és rideg kulisszái között. Boldoggá az elnézően mosolygó bölcsesség tesz, mely uralkodni képes az elmén és az öt érzéken, amikor csak a Lélek világít, ami az egyedüli létező. És ami kiszakít a létforgatagból.

Boldogság lehet az igaz költészet is. Úgy a poéta, mint a befogadója számára. Hármas nemzés: a Múzsa megérinti a költőt, mire az kiárad, és hallgatója lelkében elülteti csírázni kész magvait a valónak. Alkotni gyönyör. Teremtés. Mely szintén körben halad: isten teremt Embert, aki másik embert, aki teremt Istent. A történeti korban talán a költők a szikrák egyedüli örökösei, a fénycsírák kertészei. Buddha, Jézus és Mohamed is költő. És mind a legnagyobb tanítók. A tudomány, mint látjuk, csak a sivatag csalóka, halálra perzselő délibábjához vezet – a költészet a valódi világosság kiteljesedésébe; ahol születés és halál is csak egy-egy mezsgyeköve a látszatlétnek. A tudomány, a „tiszta ész” a tükör által homályosan – a költészet a színről színre.

Azt mondod, Lao-ce vagy Buddha gondolatai nem mindig a legvidámabbak, és Jézus sem békét hozni jött el hozzánk? Vagy hogy a legnagyobb költőink legkiválóbb versei, noha soraikba gyakorta boldogan beleborzongunk, leginkább mélységesen szomorúak? Hogy a kedvesemmel megélt harmóniát olykor a kétely karmai karistolják?… Emberek vagyunk. Krisztus, Buddha, Lao-ce, te, én… Az emberlét börtönének szabadulásra váró rabjai. Örömünkbe mindig üröm vegyül; a Föld a Mindenség alkimista laboratóriuma, ahol egyszer majd az ólom arannyá nemesül. És tövises az út a csillagokig. Ám az igaz tanítások, melyek nem a tudatodhoz szólnak, bizton elvezetnek odáig. Hunyd le a szemedet. Lélegezd be tiszta levegőjüket mélyen az orrodon át, és fújjad ki a kétely mérgeit a te szájadon. Kezedet kulcsold imára, füleddel pedig befelé hallgatózz, ahol a szférák költészete szól. Táncolj át a fénybe, a boldogság palotájába. Ott van a te otthonod is.

(Ezen a héten volt a boldogság és a költészet világnapja is. Egymást követő két napon. Vannak véletlenek?)