2024. március 29., péntek

Több százezer közalkalmazott tüntetett Franciaországban

A közszolgáltatások színvonalának megtartásáért sztrájkoltak a közalkalmazottak és a vasúti dolgozók Franciaországban. Mintegy ötvenezren vonultak utcára Párizsban, hogy tiltakozzanak a reformok ellen, amelyek a közoktatást, az adminisztrációt, a közlekedést és az egészségügyet is érintik.

"A hiányzó ápolókat és nővéreket helyettesíteni kell, a munkájukat meg kell csinálni. És a végén a páciens fizeti meg az egész árát."

"Ha nem harcolunk, akkor annak következményei lesznek a gyerekeink jövőjére nézve. Azt gondolom, nekem még lesz nyugdíjam. De a gyerekeimre gondolok, hogy nekik vajon lesz-e nyugdíjuk?"

A tüntetők közül többen összecsaptak a rendőrökkel, akikre petárdákat dobáltak. A biztonsági erők tagjai könnygázzal és vízágyúval próbálták meg oszlatni a tömeget.

Az egész országban több mint háromszázezren tüntettek csütörtökön a belügyminisztérium szerint.

"A Bastille-téren gyűltek össze a közalkalmazottak és a vasúti dolgozók azzal a vezényszóval, hogy megmentsék a közszolgálatot. Emmanuel Macron azzal kampányolt, hogy 120 ezer közalkalmazott álláshelyét szüntetik meg öt éven belül. Ez pedig veszélyezteti egyes állami szolgáltatások létét" - mondta az Euronews tudósítója.