2024. április 19., péntek

Vučić: Nem csak az albánok hibája, hogy még mindig nem alakult meg a szerb községek közössége

Több mint egy év szünet után Brüsszelben ismét tárgyalóasztalhoz ültek Szerbia és Koszovó legmagasabb rangú tisztségviselői. Aleksandar Vučić szerb államfő a koszovói elnökkel való találkozója után arra hívta fel a figyelmet, hogy mintegy 1800 nap után, a brüsszeli megállapodásnak a szerb községek közösségére vonatkozó 6 kulcsfontosságú tételét még mindig nem alkalmazták a gyakorlatban.

Vučić hangsúlyozta, hogy ezért azonban nem csak az albánok okolhatók, hiszen a megállapodást jóváhagyta az Európai Unió is. A szerb államfő a Pink televíziónak úgy fogalmazott, hogy „5 év alatt még a legnehezebb háborúk is véget érnek, csak a szerb községek közössége nem alakul meg“.

Vučić kiemelte, hogy Szerbia teljesítette a brüsszeli megállapodás rá eső részét, ezt azonban Pristina nem tette meg. Az államfő Ramush Haradinaj kijelentését is kommentálta. A koszovói kormányfő korábban azt mondta, hogy mindeddig nem volt ideje elolvasni a brüsszeli megállapodásban leírtakat. Vučić erre azt mondta, hogy Haradinaj kijelentése ellentétben áll a józan ésszel.

Brüsszelben ma Aleksandar Vučić szerb államfő és Hashim Thaçi koszovói elnök találkozójára Federica Mogherininek, az Európai Unió kül– és biztonságpolitikai főképviselőjének a jelenlétében került sor, aki a közös megbeszélés előtt külön találkozott mind a szerb államfővel, mind pedig a koszovói elnökkel.

A találkozót megelőzte Szerbia és Koszovó munkacsoportjainak háromnapos tárgyalása Brüsszelben, amely eredménytelenül végződött, a feleknek nem sikerült közös nevezőre jutniuk.