2024. március 28., csütörtök
ORSZÁGÚTI KERÉKPÁROZÁS

Valverde meglepte a sprintereket

Kisebb meglepetésre Alejandro Valverde, a Movistar veteránja diadalmaskodott a Katalán Körverseny második szakaszán. A 37 éves spanyol a tavalyi Tour de France-on elszenvedett súlyos bukása után az idei szezont valódi bombaformában kezdte meg, hiszen korábban egy szakaszt behúzva megnyerte az Abu-dzabi Körversenyt, majd két napot megnyerve elhódította a Valenciai Körverseny összetettjét is.

Valverde a katalán kör első napján a főmezőnnyel érkezett célba, és nem mehetett etapsikerre a nála jóval nagyobb hajrások ellen, a második etapon azonban más volt a helyzet. A Barcelonától keletre fekvő, tengerparti Mataró volt a rajt helyszíne, s az út teljes 175 kilométere a nyugatra fekvő Valls felé kanyargott – épp egy kitartó szembeszélbe. Az épp ezért alacsony tempóval kanyargó mezőny három kisebb nevű kerekest engedett ellépni, akiknek legnagyobb előnyük három perc körül mozgott – hozzájuk ugrott fel az asztanás Andrej Grivko, s a kiváló, sokszoros ukrán bajnok eltávolodása már megijesztette annyira a főcsoportot, hogy üldözni kezdje a szökevényeket.

A négyes előnye így váratlanul hamar fogyott el (40 kilométerrel a cél előtt), ezért újabb próbálkozást engedett el a mezőny (Cyril Barthe), ám a fiatal franciát rövid pórázon tartották, s hamar bedarálták.

A sorsdöntő szakasznak az utolsó emelkedő bizonyult, a nem túl meredek Coll de Lillán a nagy tempónak köszönhetően számos sprinter leszakadt, s így lehetőség nyílt az egyébként esélytelenebbnek számító versenyzők előtt – ezt használta ki Valverde, aki az ausztrál Jay McCarthyDaryl Impley páros mögül robbantott. A spanyol a szakaszgyőzelemmel átvette az összetettbeli elsőséget.

Az utóbbi hét felfedezettje egyébként a mindössze 21 éves kolumbiai Álvaro José Hodeg, aki a hétfői első szakaszon diadalmaskodott azt követően, hogy szombaton megnyerte a belgiumi Handzame Classicot – vagyis három nap alatt két profi győzelemmel mutatkozott be a világnak. A fiatal dél-amerikai tavaly még hazája egyik harmadik szintű csapatában tekert, a szezon közben azonban kiugró eredményeinek köszönhetően próbaszerződést kapott a világ egyik legerősebb alakulatának számító belga Quick-Step Floorstól. A feltörekvő tehetség az idei évet már profiként kezdte, s hamar beváltotta a hozzá fűzött reményeket.