2024. április 20., szombat
A Szerb Nemzeti Színházban

A „hegedűs” sikeres útja

A marosvásárhelyi születésű Béres Attila rendezésében Joseph Stein és Jerry Bock Hegedűs a háztetőn című zenés darabja, az újvidéki Szerb Nemzeti Színház és az Újvidéki Színház közös produkciója a 2015. május 23-ai bemutató óta töretlen népszerűségnek örvend.
A múlt héten a Szerb Nemzeti Színház nagyszínpadán ismét telt ház előtt, ezúttal többségében fiatalokból, általános és középiskolásokból, tanáraikból álló közönség előtt játszott a darabban szereplő mintegy negyven szerb és magyar ajkú jeles színművész. A gyerekeket annyira magával ragadták a Klemm’n’band/Budapest Klezmer Bend előadásában a musical slágerré vált dalai, a kiváló koreográfiájú táncjelenetek, hogy előadás közben spontánul tapssal fejezték ki elismerésüket a színészek, az énekesek, a táncosok, azaz a kiválóan éneklő, táncoló színészek ragyogó szerepléséért. Ez a minden szempontból ragyogó előadás megtalálta az utat a virtuális világban szórakozó gyerekek, fiatalok szíve felé.
A Sólem Áléchem jiddis nyelvű író Tóbiás, a tejesember című novellafüzére alapján íródott zenés mű története a 20. század első évtizedeiben játszódik Anatevkában. A ragyogó alakításoknak köszönhetően mi, nézők az orosz- és zsidó-lakta ukrajnai falu életének, mindennapjainak részeseivé válunk.
Tevje, a szegény tejesember (Balázs Áron) és Golde, a felesége (Gordana Jošić Gajin) életét a zsidó közösség és vallás előírásai határozzák meg. Öt lánya közül három azonban a házasságközvetítő (Gordana Đurđević Dimić) tanácsai helyett inkább a szívükre hallgat. „Szeretjük egymást, összeházasodunk. Nem kérjük a házassághoz az engedélyedet, hanem a házasságra az áldásodat” – jelentik ki apjuknak, és a szüleik akarata ellenére Cejtel (Elor Emina) a szegény szabóhoz megy feleségül, noha apja a gazdag, idős mészárosnak ígérte a kezét, Hódel (Ferenc Ágota) egy kijevi marxista zsidóval köti össze életét, és Hává (Jovana Balašević) egy orosz legénnyel házasodik össze. Az új élet azonban nem alakulhat ki az ősi földön, a cár kitelepítteti a zsidókat Anatevkából. Vagyonuk nélkül kell elhagyniuk őseik földjét.
A kisebbségi lét terhei, a hagyományok ereje, az ember esendősége és a teljes kisemmizettség, a hontalanság problémái ellenére a derű és az élet végtelen szeretete árad a történetből.
Nem véletlenül vitt el ez a darab öt díjat a 2016. évi 61. Sterija Játékokon. Nemcsak, hogy 4,93 átlag osztályzattal a legjobb előadássá nyilvánították, hanem a zsűri egyhangú döntése alapján Balázs Áron érdemelte ki a közönség színészi díját és a Dnevnik díját Tevje élethű alakításáért. A koreográfiáért Krámer György, a Harangozó Gyula-díjas magyarországi táncművész és koreográfus, a jelmeztervért pedig Mirjana Stojanović Maurič (mind a ketten szintén a bírálóbizottság egyhangú döntése alapján) vihették haza a legjobbnak járó elismerést.
A legidősebb lányra vágyó özvegy hentes szerepét Igor Pavlović, az özvegyét Krizsán Szilvia, a kocsmárost Giricz Attila, a rabbit Magyar Attila, a koldust Sirmer Zoltán, a Cajtl nagymamát Aleksandra Pleskonjić alakítja. Az Újvidéki Színház színművészei közül Mészáros Árpád, Crnkovity Gabriella, Huszta Dániel, Gombos Dániel, Faragó Edit és László Judit is méltón szerepelnek ebben a sikeres koprodukcióban, amelyet a fővárosi színházszeretők is lelkesedéssel fogadtak két évvel ezelőtt a belgrádi Száva Központban.
A közönség megnyerése és a leendő közönség nevelése a legfiatalabb kortól ilyen színvonalas, élettel teli produkciókkal lehetséges, mint amilyen a Hegedűs a háztetőn musical Béres Attila rendezésében, Ferenc Judit és Lénárd Róbert rendező-asszisztensek közreműködésével.