2024. március 29., péntek

A tárgyalkotó népművészet is

Ötmilliárd forint jut idén a Csoóri Sándor-programra – Ma jelenik meg a pályázat

A tavalyi 2,5 milliárd után idén 5 milliárd forintot szán a magyar kormány a népi kultúra támogatását célzó Csoóri Sándor-programra.
Csoóri Sándor volt az, aki a 20. század végén általános érvénnyel megfogalmazta: a népi kultúra nemcsak múltunk része, hanem a jövőnk záloga is – emlékeztetett a projekt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán hozzátette: ha a magyarság a 21. században is erős közösség akar lenni, akkor újra át kell élnie a népi hagyományt, a program célja ezért a népművészet, a hagyományőrzés, a vidéki lét, az önazonosság megélésének segítése. A népművészet olyan hagyomány, amelyet egyre nagyobb elismerés övez a társadalom részéről, erre jó példa a közmédia Fölszállott a páva elnevezésű vetélkedője – jegyezte meg a miniszter.
Balog Zoltán beszámolója szerint 2017-ben, a Csoóri Sándor-program első évében 2,5 milliárd forintból 1349 néptánc- és népzenei együttest, népdalkört támogattak szerte a Kárpát-medencében. A támogatást a pályázaton nyertes csoportok többek között népviseletek készíttetésére, hangszerbeszerzésre, technikai eszközök vásárlására, szakmai oktatói munkára, fellépéseik során élő népzenei szolgáltatások igénybevételére használhatják fel.
Az 5 milliárd forintos idei keretre kiírt pályázat csütörtökön jelenik meg a tárca, valamint az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) honlapján, és ezúttal már a tárgyalkotó népművészet is a támogatott műfajok közé kerül – közölte a miniszter.
A program nyílt pályázatain a néptáncegyüttesek 1,8 milliárd, a táncházak 220 millió, a népzenei együttesek, népdalkörök 530 millió, a tárgyalkotó népművészeti közösségek 500 millió, a határon túli hivatásos magyar néptáncegyüttesek pedig 250 millió forintos keretre pályázhatnak. Népzene-oktatási programok megvalósítására 330 millió, az országos, regionális és megyei hatókörű népművészeti szervezetek közösségfejlesztő programjaira pedig 700 millió forint jut.
Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott elmondta: ma Magyarországon több mint 300 ezren foglalkoznak hagyományőrzéssel mintegy 1600 csoportban, amelyekkel évente 2000 rendezvényen találkozhat a közönség.
A közelmúltbeli fejlesztések közül Nyitrai Zsolt kiemelte a Budai Vigadó épületének 5,5 milliárd forintból 2018 nyarára befejeződő felújítását és a Fonó Budai Zeneház szintén kormányzati támogatással zajló felújítását.
Szigetvári József, a Százhalombattai Forrás Néptáncegyüttes vezetője, a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár igazgatója hozzátette, az egész Kárpát-medencére tekintve a félmilliót is eléri a magyar népművészettel foglalkozók száma.
A Csoóri Sándor-program nemcsak Magyarországon számít jelentősnek, hanem nemzetközi mércével is: ma sehol a világon nincs ilyen típusú támogatás a népművészet számára – emelte ki a kezdeményezés jelentőségét Szigetvári József.