2024. április 19., péntek

Aranytollas diák

Az Újságírók Magyarkanizsai Egyesületének hagyományos versenye az Aranytollas diák elnevezést viseli. Idén tizenharmadszor hirdettek fogalmazásírásban tudásösszemérést, amelyre a helybeli középiskolások pályamunkáit várták. Hagyományosan a forradalom és szabadságharc, valamint a magyar sajtó napja szolgáltat apropót a versenyre, de a témakörök tágabbak.

Ez alkalommal arra vártak fogalmazásokat, hogy miért tartották rendkívül fontosnak már 170 évvel ezelőtt is a cenzúra eltörlését. Másik érdekes téma a média és a demokrácia volt, azaz, hogy mérhető-e a demokrácia foka a sajtó helyzetével egy adott országban, valamint csak abban az államban lehet-e eredményesen küzdeni a korrupció, a csalás, a lopás stb. ellen, amelyben a sajtó szabad. Lehetett még írni a szólás- és gondolatszabadságról – mind az otthont, mind az iskolát illetően –, emellett a kamaszok leggyakoribb problémája, a Gondokkal küszködök is témaként szerepelt. Írhattak a tanulók az állatokkal kapcsolatban is, miért szeretik az állatokat, amelyek léte az ember gondviselésétől függ. Mentsük meg életterünket is, azaz saját kertünket, környezetünket, valójában az egész természetet.

Huszonnyolcan vettek részt a versenyben, akik közül eső helyezett, az idei aranytollas Borsos Márk negyedikes középiskolás diák lett. Munkájának a Szólás- és gondolatszabadság címet adta. A második Rózsa Viola, szintén negyedikes, Egy kutya monológja című írásával, s harmadik díjas Dukai Boglárka harmadikos, az ő munkájának címe Kamaszkor. Mindannyian a magyarkanizsai középiskola tanulói, akik könyvjutalomban részesültek.