2024. március 29., péntek

A népbetegségekről Kúlán

Bagi Boján tartományi parlamenti képviselő, a szabadkai közkórház osztályvezető főorvosa tartott egészségügyi előadást Kúlán, de nyitóbeszédében kitért a magyarországi választások fontosságára is. Szabó Kiskároly Ilona, a Vajdasági Magyar Szövetség Női Fórumának körzeti elnöke és Valka Károly, Kúla község alpolgármestere és a Vajdasági Magyar Szövetség körzeti elnöke köszöntötte is köszöntötte a főleg hölgyekből összetevődő közönséget és az előadó vendéget.

Elmondta, hogy Kúla község területén a VMSZ aktivistái a következő napokban ellátogatnak a magyar állampolgársággal rendelkező választópolgárokhoz, hogy segítsék őket a levélszavazatok borítékolásában, mert mint mondta, az számunkra, vajdasági magyarok számára kissé bonyolult, hogy melyik levelet hogyan is kell elhelyezni és leragasztani, aminek elvetése érvénytelen szavazattal járna.
– Ezt természetesen nem akarjuk, hiszen az elmúlt nyolc év alatt mi is számtalan területen kaptunk segítséget az anyaországtól. Ezt ily módon meg is köszönhetünk azzal, hogy részt veszünk a szavazáson, és érvényes szavazatot adunk le – mondta.
A cukorbetegségről és a magas vérnyomásról, megelőzésükről, okaikról, tüneteikről és a kezelésről a doktorú úr beszélt. Elhangzott, hogy Vajdaságban a lakosságnak csaknem az 50 százalékát teszi ki azok száma, akik szív és érrendszeri megbetegedések vagy a cukorbetegség szövődményei miatt halnak meg. A közönség figyelmesen hallgatta a tájékoztató előadást, és több kérdés is elhangzott.
A megközelítőleg egyórás egészségügyi előadás zárszavaként Bagi Bojan arra is kitért, miért kezdett politikával foglalkozni, majd hozzátette, hogy nézete szerint az ember mindig tartozik valamivel a társadalomnak, ahol felnőtt, oktatásban részesült, munkahelyet létesített – és valamit vissza is kellene adni.
– Természetesen mint vajdasági magyar a VMSZ-hez tartozok és támogatom a törekvéseit is, hogy a vajdasági magyar állampolgársággal rendelkező polgárok mind nagyobb számban éljenek az adott lehetőséggel, mert mintegy 60 ezren élhetnek szavazati jogukkal április 8-án – hangzott el a fórumon.
Az est folyamán az eltelt nyolc év jelentős délvidéki fejlesztéseiről is szó esett.