2024. április 20., szombat
SPORTMÁSZÁS

Tíz érem a rajton

A Spartacus Hegymászóklub sportmászói sikeresen szerepeltek Belgrádban az országos bajnokság 1. fordulójában. A tizenegy szabadkai versenyző összesen 5 arany-, 4 ezüst- és 1 bronzéremmel tért haza. Kenyeres Hanna élete első sportmászóversenyén második helyezést ért el a 6 éves gyerekek mezőnyében. Maksim Purlija a 8 évesek mezőnyében a dobogó legfelső fokára állhatott fel, míg Damjan Rapić ugyanebben a kategóriában a második helyen végzett. A 12 éves serdülők között Viktor Prčić bronzérmet nyert, a lányok között Stella Latoš ezüstérmet szerzett, a 14 évesek között pedig Csizmadia Dániel aranyéremmel térhetett haza. A 16 évesek (juniorok) kategóriájában Bognár Nóra arany-, Fábri Maja ezüstérmet nyert a nők mezőnyében, a fiúknál pedig Sergej Žeželj az első, Milan Petrić a hetedik helyet érte el. A juniorcsapat a felnőtt nyílt kategóriában is szerepelt, ahol Bognár Nóra az erős mezőnyben megszerezte az első helyet, Fábri Maja a hatodik, Sara Pirnat pedig a hetedik helyen zárta a versenyt. A férfiak között Sergej Žeželj ötödik, Csizmadia Dániel tizedik, Milan Petrić tizenkettedik lett.

Az országos bajnokság 1. fordulóján 11 klub 75 versenyzője vett részt.