2024. március 28., csütörtök

Lelőtték az austini gyanúsítottat

Lelőtték a rendőrök az austini robbantások gyanúsítottját kedden egy autópályán a város határában, miután ott is fölrobbantott egy szerkezetet, kedden már a másodikat.

Nem sokkal korábban tették közzé a fiatal szőke férfi fényképét, amint éppen több nagy csomagot cipel.

A texasi főváros rendőrkapitányának helyettese a legutóbbi, keddi incidensről még korábban azt mondta, hogy ebben a mostani, sorrendben a hatodik, a városban az ötödik esetben nem pokolgép robbant, úgyhogy szerintük nincs köze a megelőző csomagbombás támadásokhoz. Egy elavult katonai eszköz lépett működésbe valaki kezében, ez okozta a sebesülést.

Egy harmincas éveiben járó ember került kórházba emiatt súlyos állapotban.

Nem sokkal korábban, kedden hajnalban a San Antonióhoz közeli Schertzben robbant föl egy csomag a helyi postahivatal mellett.

Az első csomagba rejtett pokolgép március másodikán robbant egy 39 éves fekete férfi kezében, belehalt sérüléseibe.

A második és a harmadik ilyen csomagot körülbelül két héttel később tették le egy-egy austini ház elé. A szerkezetek azután robbantak föl, hogy az ott lakók bevitték a csomagot, és elkezdték bontani. Az egyik helyen egy 17 éves fekete fiú meghalt. A másik bomba egy idősebb latin asszonyt sebesített meg, ő túlélte a támadást.

A negyedik bomba Austin egyik kertvárosában robbant föl hétfőn, két 20 év körüli fiatalt sebesített meg.