2024. március 28., csütörtök

Megújul az iskola

A topolyai Nikola Tesla iskolában járt az oktatási miniszter

Tegnap délelőtt a topolyai önkormányzat illetékeseivel folytatott megbeszéléseket követően Mladen Šarčević oktatási miniszter küldöttségével együtt megtekintette a Nikola Tesla Általános Iskola épületét, amelyet átfogó rekonstrukció keretében a köztársasági kormány támogatásával újítanak fel. A Nikola Tesla Általános Iskola felújítási munkálatai megközelítőleg 32 millió dinárból valósultak meg: az elmúlt időszakban többek között teljes hőszigetelésre, a tetőszerkezet cseréjére, valamint a vizesblokk és a folyosó egy részének felújítására került sor. 

A miniszter rendszeres iskolalátogatási körútja során Karlóca után látogatott Topolyára, és azt nyilatkozta, hogy több mint húsz éve ismeri a topolyai Nikola Tesla iskolában folyó pedagógiai munkát. Mladen Šarčević elégedettségének adott hangot az intézményben folyó oktatás és nevelés színvonalát illetően, és hozzátette, éppen ezért fontos az, hogy a munkakörülményeken is javítsanak.
Šarčević elmondta, a középiskolai iratkozás volt az önkormányzati megbeszélés témája, valamint a szerbiai oktatás újdonságairól, az új oktatási törvényről, az általános iskolák hálózatba kapcsolásáról volt szó, de az új, választható középiskolai tantárgyakról is szó esett. Hangsúlyozta: minden önkormányzatnak a saját területén fel kell mérnie, hogy milyen profilú szakemberekre lesz szüksége, ebben nagy flexibilitásra van szükség. A miniszter elmondta azt is, hogy a tankönyvekről szóló törvény rövidesen parlamenti eljárásba kerül, a digitális könyvek, digitális naplók időszaka közelít, az igazgatók képzése már elkezdődött ebben a témában.
Marina Petrović, a topolyai községi tanács illetékes tagja, polgármester-helyettes a sajtónak nyilatkozva az önkormányzatban folytatott megbeszélésről szólva elmondta, hogy a miniszter az aktuális helyzetről tájékozódott, és jóváhagyta a Tesla iskolaépület felújításának második fázisát. Emellett a topolyai Csáki Lajos Általános Iskola, a Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola, és a topolyai Szociális Központ, valamint a bácskossuthfalvi Otthon Értelmi Fogyatékosokat Gondozó Intézet épületének felújítását is pénzelni fogják.
Ksenija Kustudić Dukić iskolaigazgató a vendéglátó tanintézményt bemutatva elmondta, hogy jelenleg 524 diákjuk van, a 31 tagozatból 16 szerb és 15 magyar anyanyelvű tagozat. Kiemelte, hogy az önkormányzattal kitűnő az együttműködésük, és hogy nagyon örül annak, hogy megkezdődhet az iskolaépület rekonstrukciójának második fázisa, amely belső felújítást jelent – a folyosók, a vizesblokkok további felújítását, a világítás teljes cseréjét, a kabinetek modernizációját, a konyha és az étkező felújítását foglalja magában –, és amelyet ebben az évben szeretnének befejezni.