Eltűnni csendben

A Topolyai Téli Esték elnevezésű előadássorozat keretében Sihelnik József okleveles természetvédelmi mérnök, az Arcus Környezetvédő Egyesület titkára Eltűnni csendben című előadásában a fajkihalás okaival foglalkozott.

A fajkihalás említésére minden bizonnyal a legtöbb embernek a dinoszauruszok vagy a dodó jelennek meg lelki szemei előtt, hiszen ők a legismertebbek azon állatok közül, akik már kipusztultak. A fajkihalás azonban nem velük kezdődik, és nem is velük ér véget, sajnos. Talán kevésbé ismert tény, hogy a világ létezése óta eddig öt nagy kihalás zajlott le különböző földtörténeti korokban. Az első 440-450 millió évvel ezelőtt, a legutóbbi pedig 65 millió évvel ezelőtt, a krétakor végén, amikor az akkor élő fajok 75%-a eltűnt.

A fajkihalást az előadó a következőképp fogalmazta meg:

– Kihalásról akkor beszélünk, ha egy faj utolsó egyede is elpusztul, megszűnik létezni. Számos esetben azonban a fennmaradt egyedek már korábban elveszítik szaporodóképességüket, így gyakorlatilag megszűnik a génáramlás.

A jelen korban szintén egy kihalási esemény zajlik, melynek következtében a XXI. század közepére a jelenleg élő fajok 30%-a is eltűnhet. E kihalási esemény okai lehetnek többek között a társulások és élőhelyek degradálódása, pusztulása, a genetikai változatosság csökkenése, a populációméret csökkenése, a betelepített fajok nagymértékű elterjedése vagy az emberi beavatkozás is.

– A fajkihalás egyik legérthetőbb példája az Új-Zélandon élő moa eltűnése. A moa egy nagy testű, röpképtelen madár volt, amire előszeretettel vadásztak a maorik. Mivel nagy testű, és viszonylag lassú mozgású volt, könnyű volt elejteni. A moának csupán egyetlen természetes ellensége volt, a Haast-sas, ami egy hatalmas ragadozó madár volt, legalább háromméteres szárnyfesztávolsággal. Mivel azonban a maorik levadászták a moákat, nemcsak a moa, hanem táplálék hiányában a rá vadászó Haast-sas is kihalt – ismertette az előadó.

Egy másik példa a fajkihalásra, valamint annak okára a Stephens szigeten élő álfakusz esete. Az álfakusz egy röpképtelen madár volt. A szigeten fenntartottak egy világítótornyot, ahol az őr élt a macskájával. A Tibbles nevű macska, mint egyetlen betelepített ragadozó egyed, a teljes fajt kipusztította. Az utolsó példányt 1894-ben ölte meg. A már említett állatfajokon kívül mások is kihaltak, mint például a karolinai papagáj, a kubai ara, a mauritiusi réce, a vándorgalamb, az óriás alka, az erszényes farkas, a kvagga, a kék lóantilop vagy a Schomburgk-szarvas. Sajnos nem ők az egyetlenek, hiszen talán olyan fajok is kihaltak már, amiket a tudomány még nem is ismert. Az állatokon kívül pedig a növények is veszélyben vannak.