2024. április 19., péntek

Ronaldo fogadásból termel

Hatot vágott a Real, ebből négyet a portugál

Hatalmas ütemű gólgyártásba kezdett Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál aranylabdása, aki a hétvégi, Girona elleni bajnoki gázolás (6:3) során négyszer talált be a vendégcsapat hálójába. A találkozón viszonylag nyugodtabb első játékrész (1:1) után a második felvonásban kezdődött a nagyüzemi termelés, amely során a világklasszis az első félidei találatához (10.) további hármat jegyzett (47., 64., 90+1.) – a maradék két madridi gólon Lucas és Bale osztozott. A Girona becsületére legyen mondva, háromszor betalálni a Bernabéuban nem rossz teljesítmény, Zidane mester meg is feddte csapatát a rossz védekezés miatt.

Ronaldo mesternégyese pikánssá tette a spanyol gólkirályi címért folytatott versenyt, amelyben mindössze néhány héttel ezelőtt Lionel Messi utcahosszal vezetett: az argentin a hozzá méltó tempóban szállítja góljait, jelenleg 25-nél tart, és néhány hete még fel sem merülhetett kérdésként, hogy megnyeri-e az értékes Pichichi-trófeát. A portugál örök rivális azonban az idei naptári évben már 18 alkalommal szomorította az aktuális ellenfél szurkolóit (mindössze 9 meccs alatt), és a téli félszezonban elért góljainak számát (4) seperc alatt 22-re tornázta fel – vagyis csak hárommal marad el Messitől.

A legérdekesebb az egészben, hogy a bajnoki reményekről régen lemondott Blancók vezére állítólag fogadásból kezdett bele az ipari méretű gyártásba: Luka Modrić, Sergio Ramos és Marcelo még akkor ment bele a heccbe, amikor a támadó egyetlen gólnál tartott, Messi ugyanakkor már tizenegynél járt, most pedig már könnyen lehet, hogy Ronaldo nyeri meg a Pichichi-trófeát – és a fogadást. Az alku részleteiről egyébként nem sokat tudni, annyi biztos, hogy az összeget jótékony célokra fordítják a labdarúgók.

Fordítás a rekordbajnok ellen

Nagymértékben hozzájárult csapata, a Lipcse bravúros, Bayern elleni fordításához Gulácsi Péter, a magyar válogatott hálóőre. A Red Bull számára kulcsfontossággal bírt a találkozó, hiszen a Leverkusen kivételével minden, európai helyekre pályázó riválisa behúzta meccsét a hétvégén, miközben Ralph Hassenhüttl fiai a sorozatban hatodik bajnoki címük felé menetelő bajorokat látták vendégül…

Nem kezdődött jól a mérkőzés a Bikáknak, hiszen Sandro Wagner a közeli fejesével már 12 perc játék után előnyhöz juttatta a rekordbajnokot. Mint kiderült azonban, ez volt a vendégek egyetlen próbálkozása az első játékrészben, egyébként a Lipcse volt sokkal agresszívebb. Ennek a szünet előtti hajrában meg is lett az eredménye (Nabi Keita), s a fordulást követően Timo Werner életerős lövésével meglett az olyannyira áhított fordítás. A Bayern azonban ekkor már nem kívánta annyiban hagyni a dolgot, ám a Lipcse védelme, Gulácsival az élen, az utolsó sípszóig állta a sarat – a leglátványosabb védést Péter a 62. percben mutatta be, amikor hihetetlen reflexmozdulattal bokszolta ki Mats Hummels közeli bombáját.