2024. március 28., csütörtök

Fejlesztési injekció Törökországból

Építőipari és idegenforgalmi beruházások iránt érdeklődnek Szerbiában török befektetők

Szerbiai infrastruktúra-fejlesztési célokra hagy jóvá 400 millió dollár értékben kölcsönt a törökországi Eximbank – számolt be ma Rasim Ljajić kereskedelmi, idegenforgalmi és távközlési miniszter a szerb–török gazdasági együttműködési vegyes bizottság belgrádi ülését követően. Mint mondta, egyelőre még folynak a megbeszélések annak kapcsán, milyen feltételek mellett ítélik oda a hitelt. A bizottság ülésén a két ország közötti kereskedelmi együttműködésről is szó volt, Ljajić elmondása szerint az a cél, hogy a jelenlegi 1,2 milliárd dollárról évi 2 milliárdra növeljék az árucsere-forgalom értékét.

Fikri Işık és Rasim Ljajić (Fotó: Beta)

Fikri Işık és Rasim Ljajić (Fotó: Beta)

Szerbia még az idén tavasszal ratifikálja a Törökországgal aláírt szabadkereskedelmi egyezményt, s várhatóan Törökország is hamarosan megteszi ezt a lépést. Annak ellenére, hogy a szerződés még nem lépett érvénybe, Ankara már lehetővé tette bizonyos szerbiai termékek vámmentes kiszállítását, így például a marhahús exportját. Egy hónap alatt 200 tonnát szállítottak ki. A miniszter értékelése szerint a gazdasági kapcsolatok még szorosabbá válhatnak a következő időszakban, ehhez azonban számos gazdasági fórumnak a megszervezésére is szükség van, s ezt a tárcavezető kilátásba is helyezte. Szerbiának még több török befektetőre lenne szüksége, noha a tavalyi év sikeres volt ebből a szempontból, s az idén is várható lesz néhány, és nemcsak a textiliparban.

Szerbia Törökország számára is kulcsfontosságú partnerállam – értékelte Fikri Işık kormányfőhelyettes –, a szomszédjaként kezeli, még ha nem is határosak egymással. Mérföldkőnek számított a két ország kapcsolata szempontjából Recep Tayyip Erdoğan török és Aleksandar Vučić szerb államfő tavaly novemberi találkozója – jelentette ki. Işık a turizmusban lát sok fejlődési lehetőséget, mint mondta, Törökországból tavaly 100 ezren látogattak el Szerbiába, innen pedig 140 ezren keresték fel ugyanez idő alatt Törökországot. Kína után Törökországnak van a legnagyobb építőipari vállalkozói szektora, így Ankara érdekelt nagyobb építési projektumok kivitelezésében is Szerbiában – fogalmazott a kormányfőhelyettes. Foglalkozni kell a közös projektumnak számító Szarajevó–Zenica–Tuzla–Brčko–Bijeljina–Belgrád–Požega–Višegrad–Szarajevó körkörös autóút projektumának az előkészítésével is – jegyezte meg nyilatkozatában Işık. Hozzátette: januárban és februárban 50 százalékkal nagyobb volt az árucsere-forgalom értéke a két ország között, mint tavaly ugyanebben az időszakban, s ez optimizmusra ad okot.