2024. március 29., péntek
Mladen Šarčević Karlócán

Karlóca szerbiai Heidelberggé válhat

Mladen Šarčević oktatási miniszter tegnap Nyilas Mihály tartományi oktatási titkár és dr. Zoran Milošević tartományi felsőoktatási titkár kíséretében látogatást tett a karlócai gimnáziumban. Az 1791-ben alapított, legrégibb szerb gimnázium korszerűsítése folyamatban van, többek között erről beszélgettek a Radovan Kovačevićtyal, az intézmény igazgatójával.
A miniszter elégedett volt a tavaly júliusban megkezdett építkezési munkálatokkal. Ahogy mondta, nemcsak látogatóba jött, hanem hogy barátaival és munkatársaival a diákok elhelyezéséről, a diákotthon építéséről, valamint a sportigények megfelelő kielégítéséről és más témákról cseréljenek véleményt. Hangsúlyozta, hogy színvonalas munkájával a karlócai gimnázium mérhetetlenül emeli a szerb oktatás minőségét. Elégedetten szólt arról, hogy a karlócai gimnáziumban sok idegen nyelv már „meghonosodott”, és a kínai nyelv például a Kunfuciusz Intézet munkájának köszönhetően már nem számít egzotikumnak.
A média képviselőinek nyilatkozva az oktatási miniszter azt is elmondta: a látogatáson arról az elképzelésről beszélgettek, hogy Karlóca afféle szerb Heidelberggé váljon. Olyan oktatási-művelődési arculatú történelmi várossá, amely a meglevő kapacitásaival nemzetközi projektek, illetve a nemzetközi oktatás szolgálatában álljon. Függetlenül attól, hogy az elképzelés tartományi vagy köztársasági jelleget kap-e, Šarčević lényegesnek tartja, hogy mindenki egyezzen azzal, hogy ez jó ötlet, és hogy a Szerbiában való egyetemi tanulás népszerűsítésének ötletétől egy lépéssel tovább lépjünk, és megpróbáljuk azt megvalósítani, ahogy már számos európai államnak sikerült. Šarčević miniszter ezt nagyon is reális tervnek tartja, véleménye szerint Szerbia az egyetemi tanulmányok szempontjából évek óta igen vonzó a külföldi fiatalok számára. Bejelentette, hogy erről az elképzelésről beszélget Vasilije szerémségi szerb ortodox püspökkel is, mivel a pravoszláv egyház kulturális javai nem mellőzhetők egy ilyen elképzelés megvalósítása szempontjából.
A magas rangú vendégeknek Gligorije Josimov harmadik és Nikolina Dikić első osztályos diákok büszkén mutatták meg a gimnázium gyönyörű dísztermét és értékes könyvtárát. Többek között a kiemelkedő szépségű miniatúrákkal díszített Miroslav-evangélium egyik 19. századi másolatát. Az eredeti, 12. századbeli kézirat Stefan Nemanja testvére, Miroslav fejedelem számára készült. Keleti és nyugati hatásokat ötvöző stílusa, szépsége és egyedisége folytán egyedülálló a térségben, de az egész világon is. Aleksandar Obrenović király azonban a Hilandár-kolostorból jövet ennek egyik másolatát a karlócai gimnáziumnak ajándékozta.
Kérdésünkre az angol–német szakra járó Gligorije és Nikolina, aki francia–angol szakos, elmondta: a patinás karlócai gimnáziumban a diákok a fentebb említett kínai nyelven kívül tanulhatnak angolul, spanyolul, olaszul, németül, franciául, oroszul, ógörögül és latinul. Sőt a következő tanévtől választható nyelv lesz a norvég és a japán is. Az első nyelvet heti 5 órával, a második nyelvet heti 2 órával tanulják majd kis csoportban.