2024. március 28., csütörtök
MOTO GP

27 ezred döntött

Andrea Dovizioso nyerte meg a 2018/2019-es idény nyitófutamát (Fotó: Beta/AP)

Andrea Dovizioso nyerte meg a 2018/2019-es idény nyitófutamát (Fotó: Beta/AP)

Emlékezetes Márquez–Dovizioso csatával kezdődött meg a Moto GP 2018-as szezonja a Katari Nagydíjon, s több szempontból is azt mondhatjuk, hogy ugyanolyan hangulatban indult az év, mint ahogy az előző véget ért.

A nagy gyári csapatok, a Honda, a Ducati és a Yamaha felállása változatlan maradt az idei évre, és bár utóbbiak eléggé szenvedtek a téli tesztek során, a szezonnyitó képe alapján úgy tűnik, ezúttal is e három istálló versenyzői határozhatják meg a szezon fő sodorvonalát. A hagyományosan sötétedés után, mesterséges megvilágítás mellett zajló versenyhétvégén azonban a Tech3 Yamahával Johann Zarco szerezte meg a rajtelsőséget, és a rajt után is ugyanúgy meg tudta őrizni a vezetést, mint a tavalyi évadnyitón, míg mögötte Marc Márquez, Andrea Dovizioso és Valentino Rossi harcoltak a helyezésekért. Egy évvel ezelőtt Zarco eldobta a motort az élen, és bár most egészen sokáig tartotta magát, öt körrel a leintés előtt megtört a lendülete, és egészen a 8. helyig esett vissza. Innentől az élre Dovizioso állt, akit Márquez üldözött egészen a befutóig, és nem is Márquezről beszélnénk, ha az utolsó kör utolsó kanyarjában ne dugta volna még be a motorját ellenfele mellé. A spanyol azonban túlságosan kisodródott, így Dovizioso vissza tudott bújni, és ugyanúgy hajszálnyi különbséggel, ezúttal 27 ezredmásodperccel nyert a címvédő előtt, mint tavaly a Red Bull Ringen és Motegiben.

A harmadik helyre Rossi jött be, aki trófeája mellett annak is örülhetett, hogy a napokban újabb két évvel hosszabbította meg szerződését a Yamahával, aminek értelmében még 2020-ban, 41 évesen is a Moto GP mezőnyének tagja lesz.

A Katari Nagydíj végeredménye: 1. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati) 42:34,654, 2. Marc Márquez (spanyol, Honda) +0,027 másodperc hátrány, 3. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) +0,7, stb.

A világbajnokság állása:1. Dovizioso 25 pont, 2. Márquez 20, 3. Rossi 16 pont stb.

Nyitókép: Andrea Dovizioso nyerte meg a 2018/2019-es idény nyitófutamát (Fotó: Beta/AP)