2024. április 19., péntek

Újabb orosz repülők érkeznek

Az év végére a MiG-ek is készen állnak a katonai repülésre

A szerb és az orosz államfő közötti katonai-műszaki megállapodással összhangban két teherszállító Antonov An–26-os repülőgép érkezik rövidesen – jelentette ki a Sputnik hírportálnak nyilatkozva Aleksandar Vulin védelmi miniszter.

Arról is beszámolt, hogy az októberben befutott MiG–29-eseket az év végéig üzembe helyezi a Szerbiai Katonaság. Tegnap hat új hazai gyártmányú Lasta iskolai repülőgépet is használatba állítottak. Vulin úgy fogalmazott, hogy az év végére, az újításoknak köszönhetően, a térség legfigyelemreméltóbb katonai repülése lesz a szerbiai. Az iskolai repülőgépek átadása kapcsán fontosnak tartotta kiemelni, hogy hazai tervezéssel és gyártással készült gépekről beszélhetünk, ennek köszönhetően az alapoktól egészen a vadászgépek vezetéséig az ország önerőből képes lesz pilótákat kiképezni.

Ljubiša Diković vezérkari főnök megtekintette tegnap a MiG-ek korszerűsítésén végzett munkálatokat, s újságíróknak nyilatkozva elmondta, minden határidőben zajlik, s az iskolai repülőgépek bevezetésével körvonalazódik a hazai katonai repülés, melyről elmondhatjuk majd, hogy képes megvédeni Szerbia légterét.

Az év közepén a mostani hat mellé újabb nyolc Lasta gépet adnak át oktatási célokra.