2024. április 19., péntek

Küzdünk, és összefogunk a haza érdekében

Tegnap este a telepi Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban koszorúzással egybekötött alkalmi műsorral tisztelegtünk az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléke előtt.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

A központ előcsarnokában elhelyezett Petőfi-mellszobrot a Vajdasági Magyar Szövetség nevében megkoszorúzta Erdély Lenke, az újvidéki városi szervezet elnök asszonya, és mgr. Fehér László, a VMSZ intézőbizottságának tagja (felvételünkön). A Magyar Nemzeti Tanács nevében Ladisity Melinda helyezett el koszorút, a Petőfi Sándor MMK nevében is ő koszorúzott, Kasza Csongorral, a központ titkárával közösen. A Magyar Kultúra Lovagjainak nevében dr. Csáky Sörös Piroska, az Európa Kollégium nevében pedig Snejder-Sára Ildikó igazgató és kollégistái koszorúztak. Molnár Gergely alelnök a VaMaDiSz nevében koszorúzott.

A kegyeletadást követő ünnepség során Ladisity Melinda, a művelődési központ elnöke emlékeztetett arra, hogy a márciusi ifjak a hit és az akarat erejével példát mutattak nekünk abban, hogy erőt meríthetünk tetteikből, felnézhetünk áldozatkészségükre, követnünk kell útjukat! – Követnünk kell azt az utat, amelyet nekünk, magyaroknak szánt a történelem! Egy kis nemzet Európa szívében dacol az elnyomással, idegen hatalommal, történelmi tragédiákkal. Ma is itt vagyunk, küzdünk, és összefogunk a haza érdekében! A kokárdát büszkeséggel tűzzük fel. Nem magunkra vagyunk büszkék, hanem magyarságunkra, hazaszeretetünkre és azokra az ősökre, akik mertek szembeszállni az elnyomó rendszerrel reménytelennek tűnő helyzetben is. Van mit megtanulnunk és átadnunk a fiatalabbaknak. Szeretett városunk szívében emlékezünk ma közösen a magyar történelem legnemzetibb ünnepén, jó érzés, hogy ilyen sokan vagyunk. Voltak és lesznek is nehéz pillanatok, de ahogy eddig is tettük, saját kezünkbe kell vennünk sorsunkat! Közösen képesek vagyunk nagy dolgokra, egymásra támaszkodva méltók leszünk 1848 örökségéhez – mondta az elnök asszony, majd beszédét Jókai Mór-idézettel zárta: „Míg magyar él, míg szabad ember él e honban, kegyelettel fognak visszagondolni ez évre, annak történelmére s történetalkotó alakjaira.”