2024. április 25., csütörtök

A szociális érzékenység regénye

Schwalb Miklós: Fiú a konyhából. Forum, Újvidék, 2017, 202 oldal

A Forum Könyvkiadó Intézet Újraolvasó című sorozata harmadik köteteként jelent meg Schwalb Miklós regénye, ami először szerzői kiadásban látott napvilágot, 1934-ben. Fontos művek jelentek meg ebben az esztendőben a világ- és a magyar irodalomban egyaránt, köztük József Attila Medvetánca, Márai Sándor Egy polgár vallomásai, Szerb Antal A Pendragon legenda, Szentkuthy Miklós Prae című műve, mind-mind világirodalmi rangú alkotás.
A Schwalb-regény nem az. Ennek ellenére élvezetes olvasmány, kétségtelenül tehetséges szerző munkája, irodalomtörténetünk tekintetében fontos könyv. Mindenekelőtt az elbeszélés expresszionista dinamikája teszi azzá. A szerző meggyőző megjelenítő erővel írja le Stern János, a nagyvárosi szállodakonyhára került szakácssegéd munka során szerzett élményeit, amelyek képileg a pokol fortyogó mélységeit idézik. A konyhai személyzet robotol, miközben szinte öntudatlan gépként érkeznek az emberek az ételhordóikkal, ugyanakkor az urak kényelmesen és ráérősen étkeznek az étteremben. A személyzet számára alig jut szünet két hajrá között, de hajtani muszáj, mert kell a pénz. Hiszen a pénz diktál, a proletár meg szolgál. Nagyjából e köré a tény köré épül a mozgalmas, érdekes, bár kiszámítható történetszövésű regény, amelynek szociális érzékenysége olykor agitációs szólamokat görget: „A csönd szürke lepedője alatt élnek a lakatosok, akik a felszabadulás kulcsait kovácsolják az osztályöntudat üllőjén, itt élnek a bejárónők, akik hajnalban elfutnak hazulról, és csak este érkeznek haza, amikor már munkakedvük belesüpped a lámpátlan sötétségbe, itt laknak a fehér kötényes pincérek, akik a pénzbálvány tövében százszorosan érzik, hogy Jézus mégsem váltotta meg az emberiséget, a gépírólányok, akiknek a testén nyálas vágyak söpörnek végig, kereskedősegédek, akiknek ráncos melleik a nyomor szemaforjai, gyerekek, akik a könnyek vesszőfutásában, lekváros kenyérrel járják végig a kötelező négy elemit, lányok, akik egy műselyem harisnyáért keresztre feszíttetik magukat a vaságyakban, ahol összeharapott szájjal adják oda testüket öregedő kiskereskedőknek. Itt laknak a koldusok, a nyomorékok, a munkanélküliek, a megvetettek fegyvertelen katonái.


A terpeszkedő csend csak a féktelen szenvedélyek takarója. A proletáröntudat ott parázslik a siralmas virágágyak alatt, a penészszobák mélyén, a porfelhős padlásokon és a nedves falú konyhákban, a rozzant díványokon és a piszkos szekrények polcain.” (120. o.)
Schwalb Miklós zsidó származású volt, az illegális Jugoszláv Kommunista Párt tagja, akit kommunista szervezkedés vádjával 1941-ben 14 társával együtt kivégeztek Szabadkán. Mintha róla írta volna Iszaak Babel a következő sorokat: „Magyarnak lenni már magában szerencsétlenség, de ez valahogy még megjárja. Magyarnak és zsidónak lenni, ez azonban már kicsit több a soknál. Magyarnak és zsidónak és kommunista magyar írónak lenni, ez valóságos perverzitás. De magyarnak, zsidónak, kommunista magyar írónak és hozzá jugoszláv állampolgárnak lenni – emellett a megboldogult Sacher–Masoch fantáziája ártatlan pincsikutya.”
A Fiú a konyhából tehetséges írónak mutatja a szerzőt, aki saját tapasztalatait regénybe foglalva írta le Szabadka korabeli életét, amire rávetült a két háború közti gazdasági válságának árnyéka, alóla pedig élesen kirajzolódik a proletariátus sorsa, például a szállodai alkalmazottak hierarchiájának ábrázolásában, az alkalmazottak lefojtottsága révén. Stern János autodidakta, művelt fiatalember, ám környezetében nem talál értő társra, képtelen kiteljesíteni önmagát, a sportpályáról elsodorja egy sérülés, házasságról anyagi helyzete miatt még csak nem is álmodhat, miközben a látszatélet „művészi” megjelenítése is taszítja: „A film valósággal megmérgezi az emberek lelkét. Kellemes csomagolású sztrichnin. Szerelem, gyönyör, pompás díszletek, csodás nők, izgató zene, nagyszerű lokálok, élvezetes élet, a hős mindenkor megtalálja boldogulását, vagy legalábbis a szíve választottját. Éppen ellenkezője az életnek. Narkotikum... de még milyen ártalmas narkotikum! A film több embert tesz tönkre, mint a tüdőbaj bacilusa. Az ember a hatása alá kerül, és rohan lefelé a lejtőn. Rabja lesz a pompa utáni vágyakozásnak. Álmában a selyem suhogását hallja, a krumplifőzelék mellett pástétomokról ábrándozik. A film behatol a családba, megbolygatja a megszokott rendet, boldogtalanságok kútforrása és hiú ábrándok előidézője.
A film pereg, János vágyás szemekkel issza be a csodás tájakat, amelyek örök álmai maradnak, tekintete megsimogatja a pompás nők selyemharisnyáit, és fantáziájában lázas ölelkezések születnek.” (79. o.) A regényhős hiába ismeri föl a talmi káprázat mákonyát, maga is áldozatává válik. A ránehezedő robotolás alól a nemiség révén igyekszik fölszabadítani testét és szellemét egyaránt, amihez partnert talál az egyik szobalányban. A nő odaadó, megértő és gondoskodó, János mégis egy úrilánnyról álmodik. A prolikapcsolatnak munkaadójuk vet véget, kirúgja a szobalányt. Jánost megdöbbenti, hogy a szállodatulajdonos nem csupán a saját érdekében végeztetett munka felől fogalmaz meg követeléseket, hanem abba is beleszól, hogy ki kivel hál. A szexualitás is zsákutcának bizonyul a (látszat)szabadság megélésében. Amikor a gazda a válságra hivatkozva a szakácssegédet is meneszti, a munkanélkülivé és kilátástalanná vált János majdnem öngyilkosságba menekül, ám túlteszi magát ezen a szándékán, aminek kényszerű erkölcsi megbicsaklása, morális elbukása lesz a vége.
Tehetséggel megírt, tényszerűséggel és önéletrajzi elemekkel átszőtt regény a Fiú a konyhából, egyfelől szinte kordokumentum, másfelől egy erőteljes prózanyelvet fölmutató alkotás. Korai kritikusai túlzónak tartották szexuális tartalmait, de ehhez meg kell jegyezni, hogy a magyarországi cenzúra 1939-ben a következő mondat miatt utalta ügyész elé Szentkuthy Miklós Széljegyzetek Casanovához című munkáját: „Milyen kizáróan döntő Malipiero szerelmében, hogy Velencében szűkek az utcák, óriásiak az ablakok, s így egész misztikus-kényelmesen... be lehet látni a nőhöz: otthonába, ágyába, levesébe, lavórjába.” Ez akkoriban közszeméremsértésnek számított. Schwalb Miklós szexualitásábrázolása nem sért senkit, mivel hitelesen emberi.
A kötet első megjelenését követően a kritikusok kommentálták a szerzői kiadás nyomdahibáit, amelyek helyesbítéséről a jelen kötetben Brenner János szerkesztő is értekezik, beszámol az ortográfiai és tipográfiai módosításokról, amelyekkel valóban sikerült olvasmányossá tennie a