2024. március 29., péntek

Bácsföldvári házaspáré lett az újvidéki lakás

Egy bácsföldvári házaspár, Baranyi Imre és Baranyi Kovács Judit ütötte meg a főnyereményt a Vedd a számlát, és nyerj! elnevezésű nyereményjáték szombati, sorrendben harmadik sorsolásán, így övék lett az újvidéki 116 négyzetméteres kétszobás duplex lakás.

- Az előző, tavalyi fordulókban rengeteg borítékot küldtünk be, de nem nyertünk semmit. Most legfeljebb húsz borítéknyi számlát gyűjtöttünk be, mégis kihúzták a nevünket – mondja boldogan a raktárosként dolgozó Baranyi Imre.

A Baranyi család rendszeresen részt vesz olyan sorsolásokon, amelyekre nem kell pénzt költeniük, de Fortuna most mosolygott először rájuk. Baranyiékat a sorsolás óta már a szervezők is megkeresték, de azt, hogy pontosan milyen lakásról van szó és hol található, egyelőre nem tudják, és a sorsa felől sem döntöttek még.

- Még igazán nem is tudatosult bennünk, hogy mekkora szerencse ért bennünket, egyelőre nem is érezzük a dolog súlyát – teszi hozzá Judit.

A házaspár 1991-ben költözött Óbecséről Bácsföldvárra, ahol egy családi házban élnek. Két fiuk már kiröpült a családi fészekből, ők külföldön dolgoznak.

A  szürkegazdaság visszaszorítására irányuló nyereményjáték szombati sorsolásán 12 darab FIAT 500L gépkocsi és 20 darab vásárlási utalvány is gazdára talált.