1942. március 15-én jeles sportesemény színhelye volt az akkor a Magyar Királysághoz tartozó Újvidék városa, az NB I. 1941/1942-es idényének 19. fordulójában ugyanis a mezőny újonca, az Újvidéki Atlétikai Club a kor egyik legjobb európai klubcsapatát, az abban az időben már 16-szoros bajnok budapesti Ferencváros együttesét fogadta, melyben több világklasszis labdarúgó is szerepelt.
A 15 órai kezdésre Közép- és Dél-Bácskából 6000 néző gyűlt össze az ÚAC pályáján, a Horthy Miklós sporttelepen, a díszpáholyban pedig olyan jeles személyiségek foglaltak helyet, mint Újvidék főispánja, dr. Fernbach Péter, valamint a város polgármestere, vitéz dr. Nagy Miklós. A mérkőzés előtt a kor szellemének megfelelően katonazenekar szórakoztatta a publikumot, majd elhangzott a Himnusz és a Szózat is. Az időjárás is kegyes volt a csapatokhoz, hiszen kezdésig elállt az eső, úgyhogy a két gárda gyakorlatilag ideális körülmények között kezdhette a találkozót.
Az első percekben a vendégek voltak aktívabbak, a hazai csapat azonban negyedórai játékot követően átvette az irányítást, ami gyorsan meg is hozta gyümölcsét, a kék-fehérek ugyanis a 21. percben megszerezték a vezetést: a sisaki születésű Mézes Iván beadása után Lendvai Károlyhoz került a labda, aki a jó helyzetben levő Welker Józsefhez továbbított, az újsóvéi származású balszélső pedig öt méterről nem hibázott. A gól után a lelkes közönség által buzdított hazai gárda gyorsan megduplázhatta volna előnyét, Welker erős lövését azonban a zöld-fehérek válogatott kapusa védeni tudta. A 34. percben azután már semmi sem mentette meg a kétszeres Közép-európai Kupa-győztes Fradit az újabb góltól: Welker lefejelt labdáját Lendvai tíz méterről a jobb felső sarokba bombázta. Az újabb bekapott gól alaposan megfoghatta a több válogatott játékossal felálló pestieket, hiszen a folytatás 2. percében ismét a kapujukban táncolt a labda. Mézesnek két védő között sikerült beadnia a labdát, a végig nagy kedvvel játszó Welker pedig a bizonytalanul kimozduló Csikós Gyula mellett a jobb sarokba gurított. A háromgólos hátrány ráébresztette a nagy mellénnyel érkező fővárosiakat, hogy ideje lesz elkezdeni focizni, aminek első jele Gyetvai László kapufája volt az 55. percben. A hajrában a vendégek teljesen beszorították a délvidéki csapatot, a 71. percben Lukács Ede néhány szép csel után lőtt Platz Ede kapujának bal felső sarkába, öt perccel később pedig az 1938-as világbajnokság gólkirálya, dr. Sárosi György kotorta be közelről a labdát az újvidékiek kapujába. Az utolsó percekben a Ferencváros játékosai mindent megtettek az egyenlítésért, a szombathelyi születésű Mészáros István tanítványai azonban hősiesen küzdöttek, és a mérkőzés végéig megőrizték egygólos előnyüket.
A lefújást követően természetesen hatalmas volt az öröm a stadionban, a szép számú közönség lelkesen ünnepelte az újvidéki csapatot, melynek soraiban a védekező középpályás Máriás János, a végig gólveszélyesen futballozó Welker József és a háború után a zágrábi Dinamo, valamint a szarajevói Željezničar csapataiban is megfordult Mézes Iván, alias Ivan Medarić nyújtotta a legjobb teljesítményt.
„A nézők egy nagyszerű mérkőzést láthattak, csapatomból pedig nem emelnék ki senkit, hiszen mindenki a maximumot nyújtotta. Úgy érzem, megérdemelten győztük le nagynevű ellenfelünket” – nyilatkozta a lefújást követően Mészáros István, az ÚAC vezetőedzője, aki sajnos nem érhette meg a háború végét, mivel 1944. augusztus 27-én, amikor csapatával Ungváron tartózkodott, egy szovjet légitámadás közben életét vesztette. „A lelkesen játszó újvidékiek megérdemelték a két pontot. Nekünk az első félidőben is úgy kellett volna hajtani, mint ahogy azt tettük a mérkőzés hajrájában” – értékelte a látottakat a mérkőzés után az FTC láthatóan csalódott szakvezetője, Dimény Lajos.
Az Újvidéki AC gárdája 3:2-es győzelmének köszönhetően elmozdult a kiesőzónából, majd a bácskaiaknak egy bravúros hajrával sikerült is megőrizniük NB I.-es tagságukat, első élvonalbeli szezonjukat végül a 12. helyen zárták, 10 győzelemmel, 5 döntetlennel és 15 vereséggel. Az 1910-ben alapított Újvidéki Atlétikai Club 35 éves története során hat alkalommal találkozott az NB I.-ben a legnépszerűbb magyar labdarúgóklubbal, az újvidékiek Fradi elleni örökmérlege egy győzelem, két döntetlen és három vereség, a két csapat utolsó mérkőzésére pedig 1944. április 9-én került sor az Üllői úton, ahol 1:1-es döntetlen született. Az 1942. március 15-ei 3:2-es ÚAC-siker pedig úgy vonult be a délvidéki labdarúgás történelmébe, mint az ez idáig első és egyetlen, Ferencváros elleni bajnoki győzelem.
Újvidék: Újvidéki AC–Ferencváros 3:2 (2:0)
Horthy Miklós sporttelep, 6000 néző, vezette: Újvári Ferenc. Góllövők: Welker a 21., a 47., Lendvai a 34., illetve Lukács a 71., Sárosi a 76. percben.
Újvidéki AC: Platz, Csillag, Avar, Hargitai, Máriás, Zsoldos, Mézes, Pálfi, Lendvai, Badics, Welker.
Ferencváros: Csikós, Rudas, Tátrai, Nagy, Polgár, Lázár, Lukács, Sárosi, Finta, Kiszely.
