Nagy Tibor történelemtanárnak köszönhetően a híres kaponyai csatáról egyre többet tudunk, már nemcsak magyar, hanem szerb forrásokból is. 1849. március 5-én 4000 szerb ütött tábort a Szabadka és Bajmok között elterülő Kaponyán, hogy bevegyék Szabadkát. A csata fontossága többek között abban van, hogy a magyar csapatok Gaal László vezetésével meglepetésszerűen verték le a szerb sereget. Nagy Tibort kérdeztük kutatásának részleteiről.
Mitől különleges ez a csata?
– Számomra azért különleges ez a csata, mert gyakorlatilag a dicsőséges 49-es tavaszi hadjárat déli ága, a bácskai események a kaponyai csatával, március 5-ével kezdődtek el. Nálunk ezzel kezdődött el a tavaszi hadjárat, mivel ez Bácska, valamint ezzel párhuzamosan a Bánság felszabadításához is hozzájárult.
Milyen forrásokat használt a kutatása során?
– Éveken keresztül magyar forrásokat használtam, majd pár évvel ezelőtt elkezdtem a másik oldalt is kutatni. A kaponyai csatában főleg szerbek voltak, mint császári katonák a magyarok ellenlábasai, és ők is írtak erről a csatáról. Az eseményeket nem másítják meg, nem mondják azt, hogy győztek, hanem beismerik, hogy ez egy csatavesztés volt, amire nem számítottak. A csata leírásában olyan tényekre is rávilágítanak ezek a források, amik a magyar forrásban nem találhatóak meg. Ezért gondoltam, hogy most, amikor a magyar szabadságharc 170. évfordulója van, jövőre pedig a kaponyai csata 170. évfordulója lesz, érdemes lenne átlapozni ezeket a forrásokat ismét, hiszen ezek az adalékok még kerekebbé teszik a történelmet.
Kinek a visszaemlékezéseiből dolgozott?
– A visszaemlékezések közül egy Mihajlo Vurdelja nevű ember visszaemlékezései tetszenek a legjobban. Ezek a visszaemlékezések elég kompaktak, és remekül kapcsolódnak a magyar forrásokhoz, kiegészítik, alátámasztják azokat. Olyan szereplőket említenek meg a szerb oldalról, akikről a magyar oldalról nem beszélnek, de nagyon fontos, valós személyek. Vurdelja tüzér volt a péterváradi határőröknél, több csatában is részt vett, vezette a tüzérséget, ami azt jelenti, hogy harcban járt, katonailag képzett ember volt. Ami csökkenti a visszaemlékezés értékét, az az, hogy az események után 50 évvel írja le az emlékeit a csatáról, viszont úgy látom, hogy jó visszaemlékező. Érdekes, hogy rávilágít egy-két személyre és eseményre, ami a magyar oldalon nincs megvilágítva, bár a végkimenetelét ő sem vonja kétségbe a csatának, ő is kiemeli, hogy szerb vereségről van szó. Elsősorban őt „használom”, bár más forrásokra is rábukkantam, azok viszont nem olyan bőbeszédűek, mint Vurdelja visszaemlékezései, a korabeli szerb újságok pedig csak két rövid cikkben említik a csatát.
Elmondható tehát, hogy a szerb források kiegészítik az eddig kutatott magyar forrásokat?
– Kiegészítik, továbbá rávilágítanak olyan eseményekre és részletekre, amit a magyar forrás is említ vagy ellenkezőleg, nem is említi. Ezért fontosak ezek az anyagok, így kerekebb képet kaphatunk az eseményekről. Több példa is van, ami azt mutatja, hogy hogyan egészíti ki egymást a két forrás. A szerb forrásban benne van az, hogy a szerbek miért álltak meg Kaponyánál. Továbbá a szerbek kértek erősítést Zomborból, amiről a magyar forrás szintén nem ír. Szabadkát nehéz volt bevenni, és ezt a szerbek is tudták, a város ekkor ugyanis készült a védelemre. Egy visszaemlékezésből, ami nem írott dokumentum ugyan, azt tudhatjuk meg, hogy állítólag a szabadkai szerbek értesítették a szerb csapatokat a helyzetről. A szerb források tehát azt vetítik előre, hogy Szabadkát nehéz lesz bevenni, és minden katonai erőre szükség lesz. A magyar erők március ötödikéig nem támadták a szerb csapatokat, csak felderítettek, tehát a szerbek nem vártak magyar támadást, ám Gaal Laszló alezredes kihasználta a szerbek lazítását, és másnap megrohanta a szerb erőket, ami győzelemre vezette a magyarokat. Sok történet kivehető a szerb forrásokból tehát, ami a magyar forrásokat kiegészíti.
A szerb források kutatása és vizsgálása során ezek az események, tények Önnek is újdonságnak számítottak?
– Új volt az, hogy a kaponyai csatában kézre került legendás szerb ágyút, a Csicsó ostromágyút a szerb források Žuljanak nevezték. Kiderült az is, hogy ki volt ennek az ágyúnak a fő tüzére, amire a magyar oldal nem tesz említést, holott fontos adaléka ez a történelemnek. Ő, Novak Nikolašev, jelen volt Kaponyán is, és harcolt az ágyúért, amíg egy magyar gyalogos le nem lőtte. Ekkor ott hagyták az ostromágyút, és más, kisebb ágyúkat, a szerb forrásból tudható, hogy összesen 5 ágyú maradt meg, a többi a magyarok kezére került. A szerb forrásból tudható az is, ami szintén új információ volt, hogy egy Mojo Vukomanović nevű katonának köszönhetően a szerbek kevesebb veszteséggel kerültek ki a harcból, hiszen fegyelmezetten vonultatta vissza az embereit. Ami még nagyon érdekes, és minket is érint, az az, hogy a magyar forrásból tudjuk, hogy egy szekér a lőszerekkel felrobbant, és a szekér felrobbanásakor megsérült és meghalt Paganini százados is. A szerb forrásból megtudjuk, hogy a lövést a szekérre Vurdelja adta le, aminek következtében meghalt az olasz származású százados. Tehát a két forrás kiegészíti egymást, és ezek azok a plusz információk, amikből még egészebb képet kapunk az eseményekről, és amelyeket érdemes lenne tovább kutatni.
A mai napon a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban is erről a témáról fog beszélni?
– Erről fogok előadást tartani, valamint a fő téma Paganini százados lesz. Róla fogok mesélni, majd a szabadkai és magyarországi vendégdiákokkal kimegyünk Paganini százados sírjához, valamint megnézzük a 44-es áldozatok emlékművét is.
