Nem állíthatjuk, hogy dübörög a gazdaság, de azt sem, hogy egyáltalán nem működik. Van előrelépés. A makrogazdasági mutatószámok viszonylag jók, a költségvetés is stabil. Az infláció az ideális szint közelében. A munkanélküliség pedig – legalábbis a hivatalos adatok szerint – csökken. Az infláció és a munkanélküliség között egyébként fordított a kapcsolat. Ezt már többször sikerült tudományosan is bebizonyítani. A legújabb tudományos elemzések szerint 5 és 6 százalék között lehet a munkanélküliség azon egészséges aránya, amikor a munkaadók esetleg még válogathatnak az alkalmazottak között. Arthur Melvin Okun amerikai közgazdász a megalkotója a később róla elnevezett törvénynek, mely szerint a gazdasági növekedés és a munkanélküliség alakulása között szoros kapcsolat áll fenn. Kutatásai szerint egy adott gazdaságban átlagban 2,2 százalékkal kell növelni a GDP-t, hogy a munkanélküliség 1 százalékkal csökkenjen. Ezek a mutatószámok bizonyítottan összefüggnek egymással. Amikor a hazai statisztikai adatokat elemezve mégsem stimmel a számítás, ez egyrészt a feketén vagy „szürkén” foglalkoztatottak miatt, másrészt a rendelkezésre álló adatok más hiányosságai miatt lehetséges. A statisztikák nem mindig a valós helyzetet tükrözik. A gazdasági törvényszerűségek működnek, viszont szoros és főleg pontos összefüggéseket csak a normális társadalmakban lehet kimutatni, pontos számadatok alapján. Az viszont csupán elméleti kategória, a valóságban nem is létezik. Vannak azonban országok, melyek meg tudták közelíteni ezt az állapotot.
A MUNKAERŐPIACUNK SPECIFIKUS
A hivatalos statisztikai adatok szerint Szerbiában az utóbbi időben jelentősen csökkent a munkanélküliek száma. Tudjuk, hogy ez sajnos nem elsősorban a kormány sokat emlegetett sikeres gazdaságpolitikájának a következménye. Az emberek közül nagyon sokan megunták a nyomort, a nélkülözést, nem hajlandóak aprópénzért feketén dolgozni, s inkább külföldön keresnek boldogulást. Sokat emlegetik, hogy a szakembereket kedvezőbb bérezéssel haza lehetne csábítani. A munkaerőpiac nagyon specifikus, hiszen például azok, akik külföldön idősek, betegek ápolását vállalják, nem biztos, hogy a hazai munkaerőpiacon is sikeresek lennének. Komoly átképzési programokkal is csak egy kis részüket lehetne sikeresen átirányítani. Kevés külföldön dolgozó szállodai alkalmazottból vagy betegápolóból lehetne itthon pl. sikeres szoftverfejlesztő.
A jelenlegi helyzetet illetően, jobb híján, csakis a statisztikai adatokra hivatkozhatunk. Januárra ugyanis 0,3 százalékos havi inflációt mutatott ki a Köztársasági Statisztikai Intézet. Egyes árucikkek drágultak az év első hónapjában, másoknak viszont visszaesett az ára. 1,8 százalékkal drágultak a szabadidős és kulturális tevékenységek, valamint 1 százalékkal az élelmiszer és az alkoholmentes italok. 0,3 százalékkal nőttek a szállítási költségek, 0,1 százalékkal pedig az oktatási és az egészségügyi szolgáltatások díja. Ugyanakkor 2 százalékkal csökkent a ruhanemű és lábbeli ára. Tavaly 3 százalékos inflációt mértek. A korábban tervezett GDP-növekedést nem sikerült megvalósítani, elsősorban azért, mert nem valósult meg a mezőgazdasági termelés tervezett volumene.
HOVA TŰNT AZ INFLÁCIÓ?
A világ fejlett felén nyoma sincs az inflációnak. Ez főként a nyersanyagárak alacsony szintjének köszönhető. Bérnyomás viszont mindenhol tapasztalható. Az emberek szeretnének úgy többet keresni, hogy pénzük ne inflálódjon el. A bérek növekedése a vállalati költségek emelkedésén keresztül beépülhet az előállított termékek, szolgáltatások árába. Ezt nevezik költségoldali inflációs nyomásnak. Ennek hatása értelemszerűen nagyobb, ha magasabb a munkaköltségek részaránya a vállalati költségeken belül. A hazai adatok arra engednek következtetni, hogy a bérek és az infláció között a közgazdasági elméletnek megfelelően pozitív kapcsolatot tapasztalunk. Ugyanakkor a közszférában jóváhagyott béremelésnek nincs ilyen hatása, hiszen a közhivatalnokok lényegében ugyanazokat a szolgáltatásokat végzik, csupán az állam fizet nekik most többet.
A környező országok gyakorlata viszont azt mutatja, hogy a válságot követően valószínűleg gyengült a kapcsolat a bérek és az infláció között. Ez azt jelenti, hogy most egységnyi bérnövekedésnek kisebb inflációs következménye tapasztalható. Az elmúlt időszakban tapasztalt általánosan kedvező költségkörnyezet is minden bizonnyal hozzájárult a kapcsolat gyengüléséhez. Magyarán: a béremelést ellensúlyozhatja az egyéb költségelemek csökkenése. Az elmúlt években a globális nyersanyagárak általánosan csökkentek. Ennek hatása nem látszik egyértelműen, de tagadhatatlanul létezik. Gondoljunk csak bele, hogyan működne országunk 100 dollár feletti olajár mellett. Az elmúlt éveket jellemző tartósan alacsony költségkörnyezet fékezhette a nominális bérek emelkedését, miközben erősítette a vállalatok jövedelmezőségét, nagyobb teret engedve a béremeléseknek. Meglátjuk, ebből a gyakorlatban mi fog megvalósulni.
