Illedelmes halkan, de ugyancsak kitartóan kopog az eső az ablakon, zsongító egyhangúsággal duruzsol a láng dédanyáink kandallóját idéző gázkályhámban, takaróm állig húzva, a könyv szétnyitva, borítóval felfelé egyenletesen süllyed és emelkedik mellkasomon. Álom és ébrenlét határán bámulom a mennyezetet, szememet befelé fordítva józan mámoromban megélek magam mögött hagyva a világot. Oldalamon a Kedves már jó ideje szintúgy csendesen szuszog. Kuckónkat hullámokban önti el a teljesség óceánja, Morpheusz felénk nyújtott karjaival lassanként magához ölel. Légy szárnya bent, se künn. A létforgatag elcsitul. Úton vagyunk. A legközelebbi üde újjászületés felé. Harmóniában a tüdőként táguló Univerzummal.
A hét plusz egy óra számomra az ideális. Lehetőleg mindennap ugyanabban az időben. A hat az elfogadható, az öt a kritikus. A négy vagy annál kevesebb a hisztérikus. A plusz egy a délutáni szieszta – noha eleinkhez megtért nagyapám szerint „minden szemünkre egyet” –, ha csak tehetem, megejtem, jó mediterrán magatartással; még bakaságom rigorózus kiképzési időszakában is el-ellógtam ebéd után valami rejtett zugba lopva durmolni bár egy fertályórácskát. Mintha két teljes napot varázsolnál a kiszabott huszonnégy órából. A tudorok is bizonygatják, rendkívül jótékony a testre nézve – hát még a lélekre, teszem hozzá jómagam –, az álom idősebbik fivérének jöttét is elodázza.
Ó, az álom. Magában megnyugtató, s ha kellő mértékben lapozgatsz még benne az ébrenlét határán, a rémlátomás is mókás kaland csupán, mely alkalmasint válasz kérdéseidre, ha a lét titkait fürkészed. Hát még ha röpülés, magad által irányított lágy vagy sebes emelkedés és süllyedés. Szárnyai hordoznak továbbra is, bár szemed az ébredés kulisszáira tekint már rég. Ilyenkor talán el is töprengsz, valóban: Csuang-ce álmodja-e a pillangót, avagy a pillangó álmodja Csuang-cét? A határok álom és ébrenlét – akárcsak halál és élet – között kifürkészhetetlenek. Kicsit ott van az egyik a másikban, a másik az egyikben; az örök körforgás harmóniája. Ily módon közelítek, Egyetlen, tefeléd, és hasonmód közelítsz magad is énfelém. Így halad a világ a teljesség felé.
Alvás, álom… közelíthetünk feléjük filozofikusan, vagy akár a líra irányából – amire fentebb magam is kísérletet tettem ebben a lustálkodásra csábító álomidőben –, ugyanakkor természetesen a racionális ész felől is, hiszen jelentőségükre nem árt felhívni a figyelmet egyre rendszertelenebbé váló életmódunk közepette. És bizony-bizony az alvásnak világnapja is van: 2008 óta, az Egyesült Államokból induló kezdeményezésre, a tavaszi napéjegyenlőséget megelőző utolsó pénteket jelölték ki számára, ami ebben az évben március 16-ra esik. Fontos megjegyezni, ez nem egy a számos mondvacsinált „ünnep” közül, hanem szakértők – orvosok, kutatók, gyógyítók – részvételével világszerte tudományos konferenciákat tartanak ilyenkor, hogy az alvás fontosságát hangsúlyozzák életminőségünk szempontjából (idén Budapesten is megtartják március 13-án).
Rendszertelen, kapkodó, pénzt hajhászó társadalmunkban az álmosság, a kialvatlanság, az inszomnia lassanként népbetegséggé válik, mely a saját egészségünket éppen úgy veszélyezteti, mint embertársaink testi épségét (például, ha a forgalomban veszünk részt, netán felelősségteljes állást töltünk be). Ki bízná életét például olyan sebészre, aki két műtét között „csak lehunyja a szemét egy félórácskára”, olyan taxisofőrre, aki már két napja nem aludt egy percet sem?… És sorolhatnánk tovább a példákat vég nélkül. A fáradtság, a kialvatlanság az egyik legfőbb stresszforrás napjainkban, melynek előbb-utóbb számos testi és lelki tünetét fogjuk észlelni magunkon, amennyiben nem teszünk ellene mihamarabb, ügyelve az alvás rendszerességére, mennyiségére és megfelelő minőségére. És nem utolsósorban segítségkérésre a megfelelő szakembertől, amennyiben szükségesnek mutatkozik (ahelyett, hogy azonnal az alkoholhoz vagy tablettákhoz nyúlnánk).
Szó se róla, az ellenkező véglet sem kívánatos, hiszen az alvás könnyebben rabjává tehet bármiféle szernél; mint minden esetben, tartsuk be itt is a mértéket – azt viszont szívesen megszavaznám, hogy világnapját megünneplendő, annak minden percét végigszundítsuk.
