2024. április 16., kedd

Hamarosan új híd Monostorszegnél

Évek óta gondot okoz a helyi lakosságnak, hogy nem lehet átkelni a csatornán, s az emberek csak kerülőúton tudják megközelíteni földjeiket.

A jelek szerint végre tartósan megoldódnak a monostorszegiek és környékbeliek hídgondjai, a helyi közösség tanácsa ugyanis kezdeményezte, hogy építsenek új hidat a Duna–Tisza–Duna-csatornán. A régi, 45 méteres csatornahíd tönkrement, már nyolc éve használaton kívül van, a motoros járművek számára tilos rajta a közlekedés, gyakorlatilag csak a kerékpárosok és a horgászni igyekvő gyalogosok veszik igénybe, a saját felelősségükre, hiszen veszélyes. Így Monostorszeg voltaképpen el van zárva a Felső-Duna mente természetvédelmi rezervátumtól. Egyedüli kapcsolatot a Szerbiai Hadsereg jóvoltából üzemeltetett, a múlt század 80-as éveiben épült pontonhíd jelent, ám azt is csak a fakitermelés idejére állítják föl. A földművesek és az erdőgazdasági munkások 20 kilométeres kerülőúton tudnak eljutni saját parcelláikhoz, illetve a 6000 hektáros erdőbe.
Az új monostorszegi híd tervét a szabadkai Építőmérnöki Karon dolgozták ki, de – mint a tartományi mezőgazdasági titkárság illetékesei elmondták – az eredeti elképzelést felülvizsgálatnak kellett alávetniük. Zombor város vezetői tájékozódtak a helyi közösség tanácsának kezdeményezéséről és a megoldás módjáról, s a napokban megkezdődött a fő kivitelező kiválasztását célzó tevékenység. A hídépítést a tartományi mezőgazdasági titkárság, a Vajdaság Erdői Közvállalat és a Vajdaság Vizei Közvállalat finanszírozza. A munkálatok befejezését a nyárra ígérik