2024. április 25., csütörtök

Versek a ketrecből

Triceps: SEMMIKOR. (versek 1995). BadaDada Alapítvány, Budapest, 2017., 55 oldal

A Nagykikindán született, jelenleg Budapesten élő Lantos Lászlóval, aki Triceps néven futja karrierjét színházi és filmrendezőként, performerként, művészeti íróként, művelődésszervezőként és klubvezetőként, otthonomban találkoztam először, valamikor a múlt század nyolcvanas éveinek derekán. Akkoriban az Új Symposionnál dolgozott, én már egyre ritkábban írtam a lapnak. LL azért keresett föl, hogy interjút készítsen velem. Utólag más apropóját nem látom, mint hogy abban az időben kaptam meg első irodalmi díjamat. Gondolom, mert az interjú szövegét a számtalan költözködés során nem őriztem meg. Ezt követően nézője voltam egy újvidéki fölolvasásának, ami inkább volt performansz, mint puszta költészeti élmény. Viszont írtam verseiről a szombathelyi Életünkbe 1989 legvégén. Ezt követően már csak annyit tudtam felőle, hogy éhezőművésznek adta magát, majd baráti érdeklődésre tudtam meg, hogy épségben átvészelte ezt a kalandot. Utána semmi, a kapcsolatunk megszakadt, mindaddig, amíg valahol rá nem bukkantam, hogy 2017-ben megjelent egy verskötete, mégpedig a budapesti BadaDada Alapítványnál, a MERSZ Könyvek első darabjaként, aminek a szerző és az illusztrátor Rőczei György által kézzel számozott 100 példányából pofátlanul kikönyörögtem a nyolcvanadikat. Hiszen ha Lantos Lászlóval nem is álltunk igazából bármilyen kapcsolatban, de ott mozogtunk egy virtuális szellemi közösségben, amelynek meghatározó alakjai Szombathy Bálint, Bada Dada, drMáriás, Jódal Kálmán, Kerekes László és mások voltak.

A Falcsik Mari által válogatott és szerkesztett kötet versei az idő múlása, az önvizsgálat és az önismeret köré szerveződnek. Már a nyitó költemény szinte aforisztikusan fogalmazza meg az egyén időélményének összegzéséből leszűrhető következtetést: „…csak egy / imperatívusz marad: / lassabban élni / mint ahogy / a halál közelít”. (Lassabban mint) Az aforisztikus, a zenből ismert koan-szerű fogalmazás a saját lehetőségek határait bontogatja, mintha a költő a versek révén kívánna visszacsatolást nyerni a külső és belső világának érintkezésétől: „– mi ez barátom? erőgyűjtés / az erőd teljes elvesztése? // – az elveszített erőmet / gyűjtöm össze” (Párbeszéd magammal), „ma egyetlen / érdemleges / megfigyelést / se tettem // tompa vagyok / fáradt // hacsak ez nem / megfigyelés” (Kínai). Az önértelmezés igénye a szellemiek irányából áttevődik a testre, az önös akaratnak kiszolgáltatott korpuszra. Érdemes egészében idézni Az éhező című költeményt, amely a megélt kínok pokoli mélységét hivatott közvetíteni: „olyan a nyelvem / mint egy fürdőskurváé / olyan a seggem / mint egy auschwitzi fogolyé /teljesen eldurvultam / foszlányokban szakad le / rólam a hús / legszívesebben / felfalnám magam // ha a hátamra fekszem / a hasam helyén egy gödör van / tegnap éjjel véletlen / beletettem az öklömet / és elfogott az iszonyat / élő múmia vagyok / mindenhol üregeket / találok magamon / a mellem a hasam / a fenekem helyén / megpróbálom bedugni / az öklömet az ujjamat / hússal kitölteni az űrt // de az űr nem fogadja be a húst”. Az emberi test funkcionálásának személyes vizsgálata kiterjed egészen a bilibe pottyantott, a testből az excrementummal együtt távozó ismeretlen dolog koppanására is, mintha az tulajdonképpen az önmagát fölfaló test zárványa, mondjuk, egy üvegszem lenne, vagy a lepergett idő kikristályosodott zárványa: „nem betegség emészt: / én zabálom / önmagamat és az időt / az idő zabálja önmagát / és a lelkemet” (Nem betegség).

A fentebb idézett versekből és részletekből különös kép alakulhat ki az olvasóban a kötetről, de ha hozzátesszük, hogy ezek a versek a szerző 1995-ös, negyvennapos éhezőművész-performansza idején íródtak, talán könnyebben értelmezhetőek lesznek a költemények. Megértésükben segít Tricepsz egy korábbi kötete, az Éhségkönyv, amit a budapesti Nyitott Könyvműhely Kiadó jelentetett meg 2005-ben, 237 oldalon. Ez voltaképpen Az éhezőművész naplója. A kötet részletesen és ihletetten jeleníti meg az önkéntes éhezés kalendáriumát, kortárs művészeknek, így a Vajdaságból elszármazottak közül például Ladik Katalinnak, Szathmári Istvánnak, Szombathy Bálintnak a performanszhoz kapcsolódó írásait, gazdag képanyaggal illusztrálva. Nem maradhat említés nélkül, hogy a Semmikor egyik verse a szabadkai Siflis Andrást idézi meg, aki ugyancsak túl messzire, az öncsonkításig jutott (képző)művészeti dilemmáinak felismerése és artisztikus kiteljesülése érdekében.

Triceps művészeti akciójával kapcsolatosan Art Lover (Szombathy Bálint) egyebek közt a következőket jegyzi az Éhségkönyv előszavában: „Tricepset 40. születésnapjának estéjén, 1995. szeptember 29-én egy nyolcszögletű, 2 m átmérőjű és 2,40 m magas acélketrecbe zárták. A közönség láthatta, amikor a bejutást lehetővé tevő két utolsó fémrudat a helyére illesztették és behegesztették. Miután a BLACK–BLACK Galéria pincerendszerének másik szárnyában az Aiowa csoport megtartotta a Föld jegyében megkomponált fónikus performanszát, az Opál Színház emberei lezárták a pince bejáratait, ahová naponta két órára csak a vízellátó személy és a »nullkalóriás diétát« ellenőrző orvos léphetett be, illetve tíznaponta megismétlődtek a barátok által cerebrált Csönd-koncertek, amelyek formai értelemben is négy egyenlő részre tagolták e szokatlanul hosszú testművészeti akció folyamatát. A négyes szerkezet azt jelezte, hogy az éhezőművész négy valós és képzelt archetípus lelkületét – a Harcos, a Művész, a Nagybeteg és az Aszkéta személyét – kívánta magára venni.”

Az már talán nem is meglepő, hogy a negyvennapos böjt során „öntudatlanul”, spontán született versekből éppen negyvenet ad közre a Semmikor kötetében. Az eredeti verseket nem ismerem, de nem hiszem, hogy kalitkába zárva LL éppen tipográfiai megoldásokon törte volna a fejét. Viszont egységes lett a gyűjtemény, a verseket a tördelő, vizuális szerkesztő 11x12 centiméteres téglalapokba illesztette, megtörténik, hogy a verssor kilóg a kereten kívül, a betűnagyság gyakran manipulált, vagyis megakasztja az olvasó figyelmét, miként a hangsúlyos sortörések is. Mintha képversek lennének, amelyek szárnyalását megtörné a szerzőt körbevevő fémketrec.