Egy olvasóm írja: „Az Arvisura a magyarság szent bibliája. Most hozzáteszem: minden létező közül a legnagyobb szellemi kincse! Korai életének, történelmének évezredek során lerótt, elképesztően gazdag, lélegzetelállítóan hiteles, a maga nemében – szó szerint – páratlan gyűjteménye. Nincs a világon még egy olyan nép (most a rokon népeket, a hajdani törzsszövetségeseket nem számítva), amely akár csak hasonlóval büszkélkedhetne. De olyan sincs, amelynek ha hasonlója volna, büszkélkedés helyett ilyen mélységes mélyen elrejtené, vagy ha épp nem tehetné, akkor magasról lesajnálná.”
A hetvenes évek közepén, fönnforgó ifjú író koromban megkeresett Paál Zoltán ózdi vasmunkás Arvisura c. 89 oldalas eredeti kéziratával. Hártyapapírra gépelte, mert sok helyre kívánta eljuttatni. Tudtommal kapott belőle Illyés Gyula és László Gyula is, no meg még sokan mások. Érdekes, hogy az az idő – állítólag – sokkal sötétebb volt a mainál – mégis aránylag kevesen mentek lépre. Később kaptam Paál úrtól egy immár 271 oldalas, eredetiről készült másolatot. A kor szavával élve lendületes fejlődésnek indult a múlt…
Bevezetőjében Paál Zoltán emléket állított a kor Batmanjének, Szalaváré Tura hős manysi/szovjet ejtőernyős partizánnak, aki hamar elesett a németekkel vívott harcban, ám előtte átadta Paál Zoltánnak a magyar nyelven és magyar rovással falapokra írt kinyilatkoztatást, az Arvisurát. Magyarán: több évezredes őstörténetünket, nem az övékét, hanem a miénket, amit nagypapája Szibériában írt! Tura vitéz állítólag kenyérzsákjába rejtve csempészte át az NKVD száz motozásán.
Az Arvisura a „hun törzsszövetség” múltjának szót szóba öltő leltára a kezdetektől, Kaltes Anyónak a Szíriuszról való érkezésétől. Ám a mutatványoldalon szereplő fatábla újmódi rovással készült. Magyarul. Hol tanulta nyelvünket sámán nagyapó? A manysi nyelv ugyan állítólag a legközelebbi finnugor rokon, de még egy-két tucat szavát is csak kapizsgáljuk. Ha az immár kb. 1500 – ezerötszáz! – nyomtatott oldalra burjánzott mű valóban fatáblákon érkezett volna, egész vonatnyi deszkát kellett volna Tura vitéznek a kenyérzsákjába gyömöszölnie. Néhai kedves barátom, Varga Csaba világhírű rajzfilmrendező, matektudor és magyarságkutató számolta ki. Nem véletlen, hogy a könyvet a szerző leánya is „mesé”-nek tartja. Nyilván ő sem látta az eredetit.
A bűnipar mindenkor abból élt, hogy számos ember szereti, ha az orránál fogva vezetik.
Hogy meseként, regényként, vagyis szépirodalomként megállja-e a helyét a Csalvisura, arra Gárdonyi, Jókai, Benedek Elek, Kodolányi illetékes. Ha valaki véletlenül olvasta az ő könyveiket a hun-magyar mondákról, annak számára az Arvisura, bizony, silány.
Paál szerint Pósa András – mármint Anonymus – a Gömör megyei Radnót községben született 1210-ben. Testvérét, Gyulát Pósa Pál országbíró, a szentgyörgyi és bazini gróf fogadott fia, II. András bizalmasa, titkos tanácsosa, fősámán, a jászvásári domonkosoknál (!) neveltette. András pedig a rimaszombati cserepesekhez került „mesterséget tanulni”. Amikor András a nagybátyjánál járt Budán, gyakran találkozott Béla kiskirállyal, akinek hamar elnyerte bizalmát. Később nagybátyja kancelláriáján dolgozott – a cserepeseknél nyilván megtanult latinul és görögül –, majd 1236. január 25-én feleségül vette Radnóti Piroskát…
A mondott időben hazánkban még nem léteztek vezetéknevek, grófi és titkos tanácsosi címek sem. A főúri csemeték mestersége a politika meg a hadakozás volt, tehát engedelmességet, tűrést, lóápolást, parancsolást, harcolást, hadvezetést tanultak. A kancelláriákon nőtlen papok dolgoztak. Az inasgyerek csak véletlenül találkozhatott volna Béla kiskirállyal, de nem Budán, azt IV. Béla csak 1247-ben, a tatárjárás után kezdte építeni! Mivel Paál szerint a mongol testvérnép, tehát Batuék rettenetes pusztítása és népirtása kimaradt a műből…
Hab a tortán, hogy Anonymus legalább egy Bélával korábban élt, ha nem még előbb.
Porcukor a habon a kommunizmus vonalának tömérdek jegye: a nehézipar túlbuzgó dicsérete, bősz kereszténygyűlölet, központosított világhatalom, ifjúsági és nőmozgalom stb.
Paál Zoltánnak a magyar nyelv sem volt erőssége. Mondatai kuszák, ragozása zavaros. Pl. rimalánynak hívja a sámánasszony-jelölteket. A rima a ringy-rongy-rossz szóbokor hajtása, jelentése ringyó.
Elemi fogalmai sem voltak a földrajzról. Szereplői gyakran elnyargalnak Ordoszba lóversenyezni meg sámántanfolyamra. Légvonalban az út több ezer kilométer! Légvonal lovasnak nincs, csak hegyek-völgyek, folyók, erdők, sivatagok, meg járványok, árvizek és útonállók… Vajon hány hónap oda az út? Mi marad egy versenylóból, ha elüget Ordoszig?
E „szent biblia” ateista. Szellemi sekélysége kb. egy hollywoodi fanti film szintjén áll. Ebben bizonyára részes Paál Zoltán eredetileg zagyva, szót szóba öltő „szent kinyilatkoztatásának” átigazítója, bizonyos Bolyky-Úr nevű amerikai pénzember. Hogy e „bibliából” mi a Paál, mi a Bolyky, manó tudja.
A „szent irat” kiadásról kiadásra hízik. Márpedig se hozzátenni, se elvenni nem szabadna belőle, miként a Bibliából, a Koránból vagy a Védákból is tilos.
„Ekkora könyvet lehetetlen egy kútfőből összehordani” – írja kedves olvasóm. Nos,
Balzac Emberi színjátéka kilencvenöt (!) hosszabb-rövidebb műből áll. Az analfabéta cigány Ámi Lajos három vaskos kötetet mesélt tele: kb. 1600 oldalt! Francsics Károly veszprémi borbély (XIX. sz.) 150 íves emlékiratot hagyott ránk! Kéziratát társzekérrel vitték a Széchényi Könytárba. 1973-ban a Magvető kiadott belőle 29 ívnyi válogatást: Kis kamorámban gyertyát gyújték címmel. Remek!
Várkonyi Nándor – Kodolányi és Weöres mestere – az emberiség ősműveltségéről írott egybefüggő három műve: Szíriat oszlopai, Az ötödik ember és a Varázstudomány legalább kétszerese az Arvisurának… Természetesen bőségesen adatolva és helyes magyarsággal!
Az Arvisura adatai: évszámok, események, nevek, földrajzi távolságok stb. még véletlenül sem egyeznek a tényekkel.
A mai mű már nem Paál Zoltán bütykölménye, hanem butaságszomjas magyari rajongóké, akik szeretnék megúszni a gondolkodással, hitre jutással járó fáradalmakat-fájdalmakat. Barbiként tablettában kapnák be a világot. Hogy sokat keressenek felebarátaik butaságán…
