Politikai válság robbant ki Szlovákiában egy oknyomozó újságíró kivégzése miatt. Ján Kuciakot és menyasszonyát, Martina Kušnírovát ismeretlenek február végén lőtték agyon.
A gyilkosság óta sokan követelik Robert Fico miniszterelnök és kormánya lemondását. Kuciak utolsó írásaiból ugyanis kiderült: Szlovákiában olasz bűnözők lopták az uniós támogatásokat, s a kormánykörökig érő kapcsolatrendszert sikerült kiépíteniük. A szervezett bűnözői alvilág és a politikai elit állítólagos összefonódása nagy felháborodást és feszültséget keltett az országban.
Teljesen megrendült a koalícióba vetett közbizalom. Annak ellenére is, hogy a múlt héten megvált hivatalától Marek Maďarič kulturális miniszter. Döntése bizonytalanságot, sőt válságot okozott a kormányban, amely igyekszik megőrizni az egység és a tisztesség látszatát. Mások egyelőre nem hajlandóak követni Maďarič példáját. Pedig már Andrej Kiska államfő is felvetette a személycserék ötletét, s az előre hozott választás lehetőségét is.
Fico azonban hajthatatlan, miként az ellenzék is, amely a felelősök megnevezését és a kormányfő, valamint további miniszterek távozását követeli. Egyre többen mutogatnak Robert Kaliňák belügyminiszterre és Tibor Gašpar rendőrfőnökre, de – Ficóhoz hasonlóan – mindketten hajthatatlanok, ragaszkodnak tisztségükhöz.
Bírálóik szerint egyikük sem fogta még fel a válság súlyosságát. Többen ezért már a kormány(fő) bukását vizionálják. Fico viszont összeesküvésről és az állam destabilizálására tett (külföldi) kísérletről beszél, amelynek egyik szervezőjét meg is nevezte. Ezzel lényegében beállt azoknak a volt kommunista országoknak a sorába, amelyek vezetői az utóbbi időben mumusként riogatnak az illetővel, ha valami épp nem tetszik nekik.
Fico ellenségként kezeli a médiát is. Többször szidta az újságírókat, tudósítókat. Úgy beszél róluk, mint Miloš Zeman. A cseh államfő nevezte már hiénáknak és trágyának is a sajtó munkatársait, sőt szerinte az újságírók felét likvidálni kellene, mert mérgezik a közvéleményt. Tavaly ősszel egy sajtótájékoztatón Becherovkával betárazott játékpuskával jelent meg, amelyre a következő üzenetet pingálta: „Az újságíróknak”.
Csehországban azóta megnyugodtak a kedélyek, s talán Máltán is lecsendesedett a vita. Pedig a szigetországban nem is olyan régen a legismertebb oknyomozó újságírónőt ölték meg. Daphne Caruana Galiziát 2017 októberében az autójában robbantották fel. Gyaníthatóan azért, mert rendszeresen írt kormánya korrupciós ügyeiről. Sőt vádakat is megfogalmazott, még Joseph Muscat miniszterelnökkel szemben is.
Halála előtt a rendőrséghez fordult segítségért, mert idegenek többször is halállal fenyegették, amiért – sok külföldi társához hasonlóan – nem rejtette véka alá a véleményét.
Kuciakkal is ez történt, ám hiába kért segítséget, a hatóságok az ő esetében sem gondoskodtak személyes védelemről. Nem tudni, miért. Hazájában azonban még sokan emlékeznek arra, hogy a közbeszerzéseknél tapasztalható visszaéléseket vizsgáló újságírók némelyikét Fico 2016-ban – nyilvánosan – „mocskos, szlovákellenes prostituáltak”-nak nevezte.
Ezzel nemcsak a korábban elhangzott azonos véleményét ismételte meg, hanem felszította a gyűlölet légkörét. Embereket hangolt a média képviselői ellen.
Az országos rendőrfőnök is csatlakozott hozzá. Nem az uszításban, hanem az ügyek eltussolásában, amelyeket – különös módon nem a hatóságok, hanem – újságírók derítettek fel. Olyan esetekről van szó, amelyekből kiderült: egy-egy (magas rangú) állami tisztségviselő bűnözőkkel játszott össze.
Viselkedésével a főrendőr így a büntetlenség légkörét teremtette meg. A kedvezményezetti státus természetesen csak a kiválasztottakra érvényes. Ám ez nem egyedi jelenség. Különösen nem a régióban és a 2004 óta csatlakozott új tagállamokban.
A hatalomnak kellemetlen újságírók gyilkosai az esetek többségében nem kerültek meg; a megbízóik kilétére sem derült fény. A kezdeti felháborodás után mindegyik véres leszámolás feledésbe merült, következmények nélkül.
A szervezett bűnözés és a politika együttműködését firtató újságírók már a munkájuk elején felfigyelhetnek egy-egy ügy mozgatórugójára, vagyis a korrupcióra, a hatalmon levők megvesztegetésére. Az is szembeötlő az ilyen estekben, hogy a résztvevők új módszerekkel dolgoznak, s gyakran az EU-támogatások megcsapolása a céljuk. A fejlesztésekre kapott uniós pénzek ellopása érdekében több tagállamban a kormánypártok a saját és az oligarcháik érdekében alakították át a törvényeket meg az illetékes intézményeket.
Így bebiztosítva magukat azt a látszatot keltik, hogy minden szabályos, miközben a valóság egészen más. Az új paragrafusok – vélik az oknyomozó újságírók – a kiválasztottak zsebeinek megtömését, a magánvagyonok megteremtését szolgálják.
Ha ez ellen valaki szót emel, megütheti a bokáját. Még akkor is bajba kerülhet, ha a kormány nevezte ki. Persze nemcsak a cinkostársai haragjától, bosszújától kell tartania, hanem olykor az igazságszolgáltatástól is, bár annak malmai lassan őrölnek.
Erről biztosan többet tudna mesélni Laura Codruţa Kövesi, a romániai korrupcióellenes hivatal vezetője, akinek a menesztését nemrég maga az igazságügyi miniszter kezdeményezte. Csak azért, mert jól végezte a munkáját: immár 1500 vezető beosztású volt vagy jelenlegi politikus és üzletember ellen kezdeményezett eljárást.
