2024. március 29., péntek

Iskolanyitogató

A leendő elsősök, az ovis gyermekek és a kedves szülők számára a Petőfi Sándor Általános Iskola az idén is szervez szombati interaktív foglalkozásokat. Március folyamán tárt kapuval vár minden érdeklődőt, a cél az, hogy a gyermekek belekóstoljanak az iskola életébe, és kipróbálják azokat az eszközöket, melyeket az iskolában nap mint nap használni fognak, s mindezt játszva.

Szeretettel várják a gyermekeket és a szülőket holnapután, március 10-én is. Aznap 9 órától 9.45-ig Ügyeskedő – érdekes tárgyak készítése lesz sógyurmából, Dósa Renáta felügyelete alatt, 9.45-től 10.30-ig pedig Az üres virágcserép – mesefeldolgozás drámai elemekkel, Szatmári Melitta vezetésével.

Március 17-én és 24-én is szerveznek műhelymunkákat, az érdeklődő szülőkkel Argyelán Zoltán iskolaigazgató is elbeszélget majd. Felvételünk a múlt hét végén megtartott, a természet csodáival foglalkozó környezetvédelmi műhelymunkán készült. Tóth Hajnalka eleinte csodaként mesélt a kicsiknek a természeti jelenségekről, de a műhelymunka során kiderült, hogy mégsem varázslatról van szó, hanem tudományos módon megmagyarázható jelenségekről. Húsznál is több gyermek volt jelen, nemcsak azok, akik az idén indulnak első osztályba, hanem idősebbek is, fiatalabbak is. Többen közülük nem anyanyelvként beszélik nyelvünket.