Március 9-én ünnepli 54. születésnapját az Oscar-díjas Juliette Binoche, a francia filmtörténet legjobban fizetett, párizsi színésznője. Ő az első, aki a legjobb európai színésznő „hármas koronáját” viselheti, hiszen a velencei, a berlini és a Cannes-i filmfesztiválon is megkapta a legjobb női alakításért járó díjat.
A francia filmművészet egyik legtehetségesebb és legsokoldalúbb színésznőjét hazájában csak La Binoche-ként emlegetik, s azon kevesek egyike, akinek úgy sikerült népszerűvé válnia, hogy nem vállalt szerepet kommersz tömegfilmekben. Egy fia és egy lánya van, de soha nem ment férjhez. A színészet mellett a rajzolásban is jeleskedik, több filmjének plakátját is ő tervezte.
Négyéves volt, amikor művész szülei, a francia édesapa és a lengyel édesanya elváltak, hogy kiteljesíthessék művészi ambícióikat, ő pedig testvérével egy bentlakásos katolikus iskolába került. A család felbomlása miatt megkeseredett, és a tanulás nem érdekelte, mégis a párizsi színművészeti főiskolán hatalmas elszántsággal folytatta tanulmányait
A nemzetközi filmvilág 1988-ban ismerte meg A lét elviselhetetlen könnyűsége című drámában, amely Milan Kundera műve alapján készült, ezután Ralph Fiennes társaságában forgatta az Üvöltő szelek című Emily Bronte-regény filmváltozatát. 1991-ben bemutatott A Pont-Neuf szerelmeseiben egy fiatal festőnőt alakított, s 1992-ben megkapta a legjobb női alakítás Európai Filmdíját. Ugyancsak 1992-ben a Végzet című moziban Jeremy Irons partnere volt és az Oscar-díj francia megfelelőjének számító César-díjra jelölték. A kitüntetést 1994-ben Krzysztof Kieslowski Három szín trilógiájának első darabjáért, a Kék című filmért vehette át. Pályafutásának újabb csúcsa Az angol beteg című, a Szahara-kutató gróf Almásy László életén alapuló romantikus filmdráma volt. Anthony Minghella alkotása 1996-ban kilenc Oscar-díjat nyert, Binoche a legjobb női mellékszereplőnek járó szobrocska tulajdonosa lett. 2000-ben tűnt fel újra Johnny Depp oldalán a Csokoládé című filmmel, amelyért Oscar- jelölést kapott. 2010-ben a Hiteles másolat című iráni filmben nyújtott érzékeny és intenzív alakításáért elnyerte a Cannes-i filmfesztivál a legjobb női alakításért járó díját.
A Csokoládé film színésznőjét az újvidéki közönség a napokban A Jöjj el napfény! (Un beau soleil intérieur) francia játékfilmben láthatta az Újvidéki Művelődési Központban a FEST-filmek keretében. A 16 éven felülieknek ajánlott filmben, amelynek rendezője Claire Denis (ő és Christine Angot a forgatókönyvírók), Isabelle-t alakítja, az attraktív és érzéki festőnőt, aki a boldogságot keresi. Egyszerre több férfival ismerkedik (Gérard Depardieu, Philippe Katerine, Josiane Balasko, Alex Descas, Sandrine Dumas és Niocolas Duvauchelle), időnként előkerül az ex is. Van köztük olyan, aki komoly kapcsolatot keres, a családosok – minden ígéret ellenére – inkább csak kalandot. Ami közös bennük, hogy mind Isabelle-t akarják, lehetőleg úgy, hogy ne kelljen rajta másokkal osztozni, ők viszont nem hajlandók feladni a maguk addigi életét (a bankár például elválni a feleségétől).
Claire Denis filmjében az a nagyszerű, hogy mégis sikerül kézzelfoghatóvá tenni ezeket a dolgokat. Képes megmutatni azokat a rosszul megfogalmazott mondatokat, azokat az érthetetlenül egymásnak feszülő hozzáállásokat, érzéseket, azokat az ostobán, mégis erősen felgyülemlő félelmeket, amik végül, mint kövek a sínen, képesek kisiklatni bármilyen kapcsolat-kezdeményt.
Egyes kritikusok szerint Binoche mesterien képes testben, arcban és a szemével is átlényegülve kifejezni, ami emberi, és emberivé tenni bármit, ami nem az. Viszont a forgatókönyv bugyután vagy csikorgósan megfogalmazott mondatait még ő sem tudja hitelesen mondani. Ráadásul a film végét agyoncsapja az a nagyon hosszú jelenet, amelyben Binoche elmegy egy léleklátóhoz, Gérard Depardieu-höz, aki ingákkal és más misztikus dolgokkal magyarázza meg neki élete minden eddigi és jövőbeli kapcsolatának természetét, amit Binoche lelkesen és meghatottan hallgat.
Claire Denis rendező a filmben bemutatja, hogy nem azért életképtelenek a szerelmi kapcsolatok, mert „minden férfi vagy nő ugyanolyan”, hanem mert ahány találkozás, annyiféle probléma merül fel. A rendező kínos részletességgel ábrázolja, milyen ügyetlenek és esetlenek is az emberek, ha saját boldogságukról van szó. A néző pedig könnyedén magára ismerhet, és keserűen bólogathat: ebből sem lesz semmi.
